Úgy...

Úgy pihen bennem a béke,
mint bombában a gyújtószerkezet.
Szállni vágyik, zuhanni nesztelen,
s földet érni végre, betölteni a küldetést
velem.

Úgy feszül bennem a csend
a határok gyűrűjében,
hogy a kerítések áthasadjanak
este, reggel, délben,
s a zajok felkavarva
megpattannak bennem.

Úgy pirul arcomra a hazugságok
zuhataga, szinte már ég a bőr.
Pincébe bújok, víz alá fekszem,
ne égesse el maradék testem;
átéljen a feltámadásra.

Úgy pihen, feszül, pirul
az akarat ereimben, szívemben,
mint virág szirma körbe:
a sötétben összezár,
a fényre kinyílik, illatozik,
s gyűjtő méheket táplál.