Jelenlegi hely
Újra széppé tenni... (idézet egy szórólapról)
A századfordulón festett Cserna Károly akvarellen, az Akasztódombról nézve Szentgotthárd a Kossuth Lajos utca házaival kezdődött. A mai Ligetben, és a körülötte lévő területen éppen aratnak. Mezei út vezet a település központja felé, jellegtelen házak szegélyezik, az akkor divtos szecessziónak semmi nyoma az épületeken, de a mai városközpont üzletei, házai egyre szaporodnak, és indulnak a domb felé.
Századunk közepétől, a világháború poklából hozott agyam fotóalbumában rögződött gyermekkori képek őrzik a régi Szentgotthárdot. Vissza-visszatérő arcok, üzletek, kapuk, utcák, fák; egyszerűen, a múlt mérettetődik meg bennem a jelennel.
Ami évszázadokig éltethette a községet, a határszéliség, fokozatosan hátránnyá vált, részben konzerválódott a múlt, egyes intézményeket Körmendre telepítettek, és az új településnegyedekben kockaházak építését erőltették. mégis, aki vállalta szülőhelyét, napról-napra látta az utcákat, amelyekről eltűnt a sár, a macskakő. Látta az új utcák egyre messzebbre nyúlását, hálózódását, látta a kis vizes házak lebontását, helyette az emeletes tömbök magasodását, a dombról a panoráma lassú, de folyamatos formálódását.
Az Amerikából hazalátogató csak ennyit mondott: - Ti jellegtelenül építkeztek, nem adtok semmit a jövőnek!
A Franciaországból hazatért ennyit állapított meg: - A mi régi villánk eltűnik az új családi házak között!
A Pápadereskéről hazalátogató leszállt a buszról és eltévedt, nem ismert a városközpontra.
Aki egyszer ellátogatott Szentgotthárdra, a látvány örökre rögződik benne. Ritka az olyan város, mint Szentgotthárd, ahol a füzesi útról elérve a házakat, először a Rába völgye, aztán a Modernből barokkba átlendülő iskola-színház-templom együttes képe hangulatot teremt, és a főtéren megállásra invitál. Nem, nem csodálatosat lát, inkább egyszerű képet, amibe belefut és meg kell állnia, hogy rögződhessen, mert a szem, az agy nem szokhatott a látványhoz fokozatosan, nem tud azonosulni pár másodperc alatt.
A nyolcszáz éves évfordulóhoz kapcsolódó helyreállítások kétségtelenül sokat segítettek a mai Szentgotthárd arculatának kiszélesedéséhez, de keveset pótolhattak abból, amit három évtizedig visszafojtottak.
Tudom, kihasználhatnánk a Rábapartot, a ránéző szállodával, házakkal, utcasorral, ahogy a József Attila utca indul a Rábahídtól... Az eltüntetett vagy kapuőrségre ítéltetett szobrokat kis terek ékességeként visszaállíthatnánk... A jövőnek szóló épületeket emelhetnénk, kihasználva a dombokat és a dombok karoló ölelését... Gondozhatnánk mindenütt az utcákat, sokkal jobban vigyázhatnánk a várost tarkító és levegőjét tisztító fákra... Tudom, tudom kismillió dolgot tehetnénk még, nagyon fontosakat, és hiszem, ezután gyorsabb ütemben meg is tesszük!
Ma vasárnap délelőtt az őszi napsütésben kerestül-kasul kerékpároztam a városban, de egyre meggyőzőbben tudatosult bennem; újra széppé tenni csak az tudja, aki nem is ismerte. Lehet még sokkal szebbé tenni, lehet egy életművet rááldozni, Meggazdagítani a várost és lakóit, de Szentgotthárd az eddigi történetében talán most a legszebb.
Megjelent: Szentgotthárd c. lap 1990 november