A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtár és Levéltár 2014. június 4-én (csütörtökön), immár ötödik alkalommal, ismételten megrendezi az Ünnepi Könyvheti Felolvashow-t.

A szervezők célja továbbra is , hogy a felolvasást középpontba helyezve minél több embert bevonjon az olvasásba, felhívja a figyelmet az olvasás fontosságára és a könyv szeretetére. A közösségben folytatott élményszerű olvasás mellett cél a kortárs irodalom megismertetése minden korosztállyal.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a nap folyamán a város különböző helyszínein működő olvasópontokon bárki bekapcsolódhat a felolvasásba, akár hallgatóként, akár aktív felolvasóként, valamint pontokat is gyűjthet értékes nyereményekért, amelyeket a Smile Nyelviskola ajánlott fel.

A NymE Savaria Egyetemi Központ Könyvtárában a délelőtt során interaktív programokat nyújtunk minden korosztály számára, többek között a kisiskolásoknak Csider Sándor költő és Balogh János, a Weöres Sándor Színház színésze tart foglalkozásokat, a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak pedig „Csak lazán”- fiataloktól fiataloknak címmel könnyed hangvételű irodalmi műsort kínálunk a Savaria Slam Poetry közreműködésével. Ugyancsak a középiskolásoknak szól a RAMBO-versek című rendhagyó irodalomóra, aholRozmán Kristóf segítségével fény derül arra is, hogyan szavalják a külföldi hírességek a magyar verseket. (A program helyszíne: Vasi Diák Közösségi Szolgálat, volt EDK, Szombathely, Berzsenyi tér 2.)

A délután során 17.15 órakor bemutatásra kerülnek a Savaria University Press legújabb kiadványai. Többek között Láng Gusztáv, Bokányi Péter, Csuk Ferenc, Mező Edina és Pusztay János köteteit ismerheti meg a közönség. A szerzőkkel Fűzfa Balázs irodalomtörténész beszélget.

A nap zárásaként 19.00 órai kezdettel Menjünk a Marsra!- Varga Bence (egyetemi hallgató, a Zaporozsec zenekar frontembere) ésSzalai Szabolcs (Kazinczy-emlékérmes egyetemi hallgató) zenés irodalmi sci-fijét tekinthetik meg az érdeklődök a Cafe Freiben.

Idén az Ünnepi Könyvheti Felolvashowhoz kapcsolódóan két pályázatot is hirdettünk az általános iskolák és középiskolák számára. „OlvaSHOWFotóSHOW” címmel egy fotópályázat került kiírásra, valamint egy Szövegtárgy pályázat, amelynek keretében irodalmi művekhez kapcsolódóan készíthettek tárgyakat az iskolások. A legjobb pályamunkákat jutalmazzuk!

A rendezvény plakátja és további hasznos információk a következő weboldalon érhetők el: http://tudastar.nyme.hu/sekkonyvtar/SZOFI

A programok ingyenesen látogathatók.