Jelenlegi hely
97 január
Nem mozdul a hó. Mint kolduson az
elnyűtt ruha, rongyos, tisztátalan.
Áll s marad. Ahogy tovább tolom
torz halom, fehérgallérú, sovány.
Fény, napfény kelleme, vagy takaró
új hó, mi vinné vagy befedné újra.
Marcangolt testén a hótolató
játszó lavinát ropogva gyúrna.
Naponta riaszt a tó kék jege.
Rian páncélján a veszejtő rés,
de hegyet imitáló térzene
nyomja el, mint titkos vérszerződés.
Hull a hazugság blőd zuhataga.
Menekülnék! Ez lenne a Haza?!
97 február
Kevés szín, éles fény-árnyék hatás.
Az ujjaim hegyén pergő magok,
harsogó nyesőolló csattogás
s rigófütty sejtet melegebb napot.
Dáridót rendez a farsangi szél.
hujálgat a jókedv. Tort zaboláz
az üres erszény, de nótázni még
enged. A pityókás úr lekomáz:
"Komám egy öcsém, nem úr, csak melós,
a hívők közül a szolga vagyok!"
Rönkön a mennyasszony, mellette jós:
"Majd jövőre férjt hozok, gazdagot!"
Ötvenhat lettem. Nem az a dátum!
Aki most talál meg, hamar rám un.
97 március
A Hale-Bopp üstököst keresem,
jósló csodát hasztalan. Távcsövek
rejtekét érzem, fáradó szemem
mozdulatlan, mint a csillag-tömeg.
Fáklyák fénye bolyong itt, arcokat
permetez a piros szín és hamis
indulatot sodor. Mindenki olyat
hall, fokoz, mit megérni akar is...
Tavaszok kincsét méri csekély
ígéret. Jólét és kín, két iker,
rügyek rejteke, virág és levél.
A gyümölcsöt termőé a siker!
Nekem miért a levél rügye kell?
A minden titka jobban érdekel.
)7 április (1)
Ólálkodnak már a színek, mezők
felett kering újra egy gólyapár.
Öltönyt próbál az erdő, zöldelőt
a komor fölé. Mint megtelt bazár
zsong-zsong kapáktól az egész határ,
tarka sereg; palántát ültetők.
Diákcsíny? Megfontolt tettek sora,
Virág és hó kavargása hanyag
elegancia, vagy bölcs fintora
szeszélyeid csillagának? A mag
megújul, leporlik róla a fagy
és mindig lesz fény, mindig lesz csoda.
Tartós melegre vágyok. Nem elég
várni? De időm a tettre lesz-e még?
97 április (2)
Tavaszi flörtök a szabadság piros
szemével, késztető megújulás.
Hívás vágya mindenre mi tilos,
ami új, kihívó vagy ami más.
Fetperzselni a tavalyi avart.
Hadd rikkantsanak fel meleg színek,
áradjon fény a háztetőn, a gazt
lepje be zöld. Árnyalt vágyat viszek
a színekbe, vallani akarót
és vallatót, szeszélyek viharát,
méregfogat, kegyetlen marót,
és ajkat, mely kiszívja a marást.
Vigyél magaddal vajúdó tavasz,
s ne számts rám, lelkem nem jutalmaz.
97 május
Harang kondul, repülő zúg, bogár,
méhe, darázs dong, langy szellő lebeg.
Mint a lepke száll a fény a sóvár
ajkakra, hogy a szót keresse meg,
mi némán is beszédes, vakon is
lát, talál. A legszebb érzés őre;
szerelem ő, gazdag-szegény, hamis,
kacér s minden bús szív kaszkadőre.
Újulni képes a világ, lobog
a színek keveréke s újra fény.
Esély minden sejtnek a ledobott
régi vázon öltözködő remény.
Ha magamra én is tavaszt lopok,
örülni most takálok-e okot?
97 június (1)
Beértek a színek, az új magok,
mint anyaméhben a kis embrió
egymásra rakják a sejtek
varázsát. Már sokasodika szó
a versben, filozófikus agyak
mossák eszmék paramétereit,
lobbiznak, mert övék a nyersanyag,
a pénz, a hatalom s enyém a hit.
Az elérhetetlen sodor, fukar
életút szabdal, torz szolgáltató.
Kapaszkodok a szóba, mi cudar
magyar, nyelvem sajátja s szárnyaló.
Június, törleszd a nyarat velem,
munkával én s te boldog szertelen.
97 június (2)
Anyanyelvemen szólítanak.
Nagy duma, süket bölcs hetvenkedők,
de jólesik, eredeti szavak,
kertelés nélkül értem a kertelőt.
Áskálnak az újságok. Pártvezér
lő célba fenenagy eszméivel.
Az iparos Capriba megy, megél
az évi száztízből a mercivel...
Kibomló ruhákból testek raját
dongom körül, (róka az egeret!).
Epret szedek, borsót, olcsó kaját
s felborúl a tömör versszerkezet.
Mégis, mi közöd mindehhez június?
Semmi! Mindenáron a csúcsra juss!
97 július
A virágok kis kelyheibe zárt
csendjükkel melengették a lepkék
ázott szárnyait. Hideg kreált
évszázados rekordot. A fecskék,
gólyák zavartan vártak. Fahíd
küzdött az árral, míg az óceán
ízét hozta a szél, sós titkát
árulva vágyaim lobogóján.
NATO-t szavalt az ujjongó elit,
praktikus érvek villogtak dobok
ütemét űzve, mely csúcsra hevít,
s pazarul szórja az illő voksot.
Már megint s újra ellenszegülök
s töprengek, én vagyok a torzssülött?
97 augusztus
Csikói kedvvel száguld szelesen
a nyár. Anyja a Nap, izzó szemű
ösztökélő, csapodár nő, lesen
álló. Letérdelt érte a férfi föld,
követi hűen a balga eszű.
Dézsmálom testem, mit örökölt.
Szemem áttetsző színeket kever,
hangom hívó, bár nem vár senki sem.
Fülem hallja a csendet, felemel
a gondolat élére s elpihen.
Élés ez az érést szító erő,
az utolsót adó hetvenkedő?
Kényeztető nyár, ne szédíts, ősz érik,
véremben a piros feketéllik.
97 szeptember
Kukoricatáblák dárdáin ül
a köd reggel. Fák árnya les
a dombról. Kék emlékekbe merül
a déli nyár, estére sárga lesz,
megadó fürtjeit földre veti,
nem mérlegel, csak hull, hull szárazon.
Híres halottak vágyát követi
magára maradt utódló arcon
a vonuló sereg. Teréz anya,
Diana, milliárdokból kettő...
Mi veszekedünk Bősről. Szegény Haza!
Hazám! Sokak száján forrva csengő.
Szolgálni vágytam, zarándok
lettem. Szolgálható hazát várok.
97 október
Elhagyott ház nyugvó csendje vagyok,
mit a szú percegése megzavar.
A beszürődő fény hitehagyott
emlékre ül és eltűn' hamar.
Bolyongva élnek bennem a halott
társak. Szél fúj, az avar betakar
minden virágot, mit a nyár adott
kipántljkázni az ezernyi jaj
fészkeit. Délben a Nap ereje
a kerbe csal, este vicsorog a tél,
kitűzi fogait az ereszre.
Dübörög a fantázia s remél.
Aki haggya, forogjon csak vele,
nem hat meg az eszmék csűrt rendszere.
97 november
Pár napig még itt tetszeleg a nyár:
hű eb végignyalja a kezem. Sóvár
álmát pitizve forgatja, de már
csak piros csicskenye s egy kosár
érett alma fogadja be. Kemény
jégpenge szabdalt előtte. Az ősz
tudta, győz, nem zavarta harc. Helyén
állt, leste a nyár s a tél hogy köröz..
A megkérdezett ország bölcs igent
mondott. Megszokta rég az idegen
katonát. Friss vér, valuta legyen!
Ötvenhat álma semmit sem jelent.
Ha menni kell, a parancs nem zavar,
nem kérdezi, akkor ki s mit akar?
97 december
Pőreségük könnyét sírják a fák.
A kifosztott kert barna hantjait
árkok kígyói végtelenbe marják.
Hosszú az éj, álomba nem taszít.
Egy nap, mint gyöngysor a női nyakon,
körbe zárt a hó, de alig terült
a tájra, a tékozló másnapon
sivár hantok sírjában elmerült.
Az ember könyöradományai
asztalhoz hívták áldozatait.
Két nap, két meleg tál, jöjjön aki
egy évig hontalan hazában lakik.
Gyerekként ettem száraz kenyeret,
s láttam, van út, mi innen kivezet.
97 szilvesztere
Megenyhült az idő, ma fagyhalál
nem várható. Az utcán lőporos,
petárdás víg zsivaly, tülkölő bál
pezsgős mámora; ölelő, szoros
karok vágyszívó jussolása tart.
Az ember feledi vagy síratja
eltöltött, de meg nem élt év zavart
hónapjait. Ma mindegy hogyan hagyja
itt s viszi az éjfélen túlra, hol
tesztelt remények kifosszák soros
álmaik vérszegénységét. Tarol
az óra, fellök, hajt űz, ostoroz...
Mímelem s így megértem kedvemet,
hiszen megéltem kilencvenhetet.