Jelenlegi hely
99 január
Harangok hírszárnya a pillanat
gyászlovát nyergelte. Nem jön álom,
csak az a szálló rémült hang marad,
mely átzuhan a fehér korláton.
Félbemaradt a mozdulat alatt
a szó, ott lapul a néma szájon.
s a torkok fogságában elvetél.
halottak az életre készülők.
A teljesületlen ember-küldetés
hiánya megbénítja a szülőt.
A minden vált semmivé s oly kevés
a vigasz, mert törtet a feledés.
Ők a katasztrófa áldozatai.
Életük nem bomba oltotta ki.
99 február
Barázdák mélyére lapul a hó,
fél a fénytől a fagy, vacog
a hideg tükrös könnyet fakadó
gyönyörű csorgás, ahogy patakot
formáz és vágtat, mint a nyurga ló,
s az utolsó jégvirág elragyog.
Élni akarok, mint omló tanyán
a magára maradt múló világ.
Titkon készülök hozzátok anyám...
Rendezgetem múltam, mint tarisznyát
a koldus elindulása napján,
'ki nem búcsúzik s nem mond imát.
Kisüt a Nap, szobámból kimegyek,
kiterítem ötvennyolc évemet.
99 március
12 és 19 óra 3 perc
Már bújtatják koronájuk rügyét
a fák s a cseppnyi emlők friss ölén
hízik a jövendő bőség. Hűség
ez a tavasz várás. A most körém
gyűlt lelkiző csendben szétfeszítem
görcsbe bújt ujjaim menedékét.
Kihunyt a semlegesség, toll zizzen,
az est nyújtja szét kétes sötétjét.
A taps csengője harangszóra vált.
Kossuth álma, hogy ne állomásozzon
idegen és ne vigyenek más hazát
őrizni magyar katonát, eloson.
Negyvennyolc és ötvenhat őseim.
A meghaltak az ismerőseim.
99 április
Virágtól izzanak a kerti fák.
Eső zuhog. A szorgos méhek árja
a kaptárakban rekedt, potrohát
nem hordja porzón virágról virágra.
De donganak repülők, precizek,
romboló terhük, mint termő bibét
a méh, célba viszik: egyet, tizet,
ezreket. Nem látni szemük színét.
S mint nem rég Vietnámban az USA,
faluról-falura írt, éget, elűz
s gyilkol őslakót a szerb, mert dúlja
otthonát a bomba. Terjed a tűz!
'Ki csapást mért, esélyt sem adva már,
most ugye megmondtamot kiabál.
99 május
A gyönyör szentjánosbogarai
körülvillogják forró testemet.
Felszakad a vágy és válogatni
képtelen, mindent magába temet.
Könyorgő szívek pitvara zihál.
Űz az űzött és bosszú dübörög,
Szerbia felett felnyög a halál:
Gyermek, nő, férfi a vad üldözött.
A jó szándék ölésen át vezet!
Kiagyalói a jólét bugyrát
falják; Nyugodt, sportos az élvezet
milliók rettegésén át.
Este kiülök, némán hallgatom,
amint egy rigó a fán átoson.
99 június
Nyisd meg Fiad fájdalmát Uram!
Hasítson beomlott falak alá,
hol az emberi erőszak suhan,
s poklát hírhedt békeként huzza rá.
Nézd, virágok nélkül nem él a rét,
a barlang is félti rejtelmeit,
megélnénk mind, elbír a földi lét,
de van aki ezrek helyett merít,
és nem jut a fényből meleg sugár,
a tálból íz, hogy teljen a nyomor,
a szabadságból is csak annyi jár,
'mit mások kénye már nem birtokol.
Béke lett Koszovóban, temetik
ártatlanok foszló tetemeit.
99 július
A kukoricatáblák címerén
tápászkodó fény a reggeli köd
vergődését legyőzi és felém
indul a táj. Lassítom az időt,
kerekek pörgő kattogása jár.
Kérlelhetetlen a végállomás...
Rám kémlel a rétről egy gólyapár,
tacsakos a föld, víz áll, vízmosás
nyalja az út gerincét, házakat
dönt össze, tengerré növi magát.
Szívszorító a táj, béklyós nyarat
rögzít. Noét csalja az Ararát.
Nincs béke, csak a portámon belül.
Törékeny, kicsi és rossz kedvet szül.
99 augusztus
Ösztönösen tárt szemmel vártalak,
mint gyermekét érző anyai kar
az első érintést, ha elszakadt
a köldökzsinor és felsír hamar
a gyermek. Születés? Te elhúzó
nyár legvégső boldog önző hava.
Tudatomban lettél megújuló,
szárnyakat edző madarak hada.
Érés és búcsúzás folyt össze, még
ki sem nyílt virágok esővert
szirmain és első hírnökét
az ősznek elém vetette a kert.
Most táthatnám végre a fészkeket,
de indulni kész a fecske sereg.
99 szeptember
Kárpótolja az augusztusi nyár
hideg esőit a szeptemberi
meleg, s mint andalító gitár
hangja, a fény türelmesen teszteli.
A lenyírt füvön alomlevelek
színes táncrendje halk szélre forog.
Sűrűsödnek az őszök, kedvemet
szegik, rám ül a köd és fintorog.
Naponta nyaggat, újat kezdeni
megéri-e még csendben, tempósan.
Szaporázom, de egyre kevesli
munkaadóm. Érzem, fel-fel fortyan.
Tavaszt álmodok néha éjszaka,
de felmorran reggel az ősz maga.
99október
Meleget kolduló, csupaszra nyírt
fák közt töltöm a rövid délutánt.
A mecénás ősz leveleket hint,
elpazarolja, amit nekem szánt
a nyár és rám szabadította a
töprengés kínzó labirintusát.
Kell-e a szó bontó gondolatra
felaprózni a szívek ritmusát,
vagy szépelgés nyájas modora,
netán a taroló tett gőg heve
'mit diktálni kell s nem jut jó szóra
lélegzet, vágy, vers, szobor vagy zene?
Hallottátok már a fizikai
munkának miként érnek fiai?
99 november
Fél hónap őszt kapott, vénasszonyit
a kert. Hiába várt rám a nagykabát.
Haladékot kaptam, a tél szorít
elvégezni munkák váró hadát,
amire még nem juthatott idő.
Fáradság űz erőt kísérteni.
Jótékonyságát unva dermedő
pálfordulóval lecsapott, s neki
lódult a tájnak a panasznyi tél
a hónap derekán, de az örök
múlás fehér hegyén most sem kímél.
Havat lapátolok, mint üldözött.
Ha a fáradság leültet, miért
érzem, az az óra semmit sem ért?
99 december
Nercbundában jött, hónercben a tél, remeg
meztelen testem alatta, kemény
jégfogú fagy és bölcsen tetszeleg,
mert fehéren tiszta, mint a remény.
Körbe még kérdések visszhangja száll,
lezár és elkezd egy évezredet?
Értelmes vagy értelmetlen halál
ítélt emberöltők sorsa felett?
Pironkodó ez a kérdés szelet.
Térdelve anyámért őrzök imát,
költők által felszentelt verseket,
s a szeretetben fogant bibliát.
Jézus meghalt, mert ember volt velünk.
Istent mi szültük s megmarad nekünk.