Jelenlegi hely
Itt nőttem fel. Az est rozsdája
hajamba szállt, cserzett bőröm
meglepték a szúnyogok.
Lótetű, tücsök ciripelt,
rigó trillázott késő este
dalába belefeledkezve.
Ha éjre összegubbasztva
testben nyugalmat leltem,
a munka folytatódott bennem.
Álmomban, mit elkezdtem
gondolatban késő este,
férceit az éj kifeslette,
és Jacquard mintákkal
varázsosan agyamba zárta.
Csepeg az eső. A Nap szikáran
még bóklászik a felhők között.
Beállok egy fa alá. Tudom,
lehet, egy villám kipécézte,
de nem tettem semmit Isten ellenére,
és ha kinyílna a Nagy Könyv nála,
nem leshetek bele stikában.
Itt raktam kazalba, mi jött
minden épeszű gondolatot,
jó lesz később, mint lónak a széna,
ha a zab elfogy. A zab csemege!
Nekem a táj képe, a képzett
gondolat, a színek harmóniája,
a színek zabolátlansága
lett aranybánya, imába
függesztve, mint rozsafüzér
a kereszten pihenőben.
Jöttél, csak úgy elő a semmiből!
Nem dajkált a hajad,
őszi barnán égett a szemed.
Volt kezed, tested, lábaid,
de a lényed formálta alakod,
a szellemed az aurát,
s én láttalak, senki más.
Tenyéren nyújtott át
a szeretet emberfelettisége.
Nézd, tombol a nyár.
Piros, sárga, lila,
tarka szelleme száll
a zöld árnyaira.
A messzeség közel,
a szél a hajba túr,
az árnyék átölel,
s szeretet az úr.
Így él velem örök
kezed a kezemen
virágok között,
ahol megöregszem.
Itt, ahol születtem
és békére leltem.
Itt nőttem fel, nevelt a táj,
madárként ágról ágra szálltam,
s meglestem, fentről a Föld
befogadóbb-e, mint bárhol
máshol a világban.