Születési hely: 
Szimőn
1853-04-21
Halálozási hely: 
Csöpöny
Foglalkozás: 
tanár

Iskoláit Érsekújváron, Nagyszombaton,Pozsonyban végezte. Bölcseletet a budapesti egyetemen végezte 1877-80 között, és 1881-ben tanári oklevelet szerzett.

1881-től kezdve tanított; 1881-83 Zsolna,1883-84 Losoncz, 1884-96 Pozsony. 1896-ban került Szentgotthárdra, ahol a gimnázium igazgatója lett. Az Ő igazgatósága alatt indult fejlődésnek a gimnázium, ahol 1912-ig, tizenhat évig volt igazgató és tanár.

Irodalmárként lefordította az Odysseia első három énekét versben. Részt vett a Pirchala Latin- magyar szótár összeállításában, és szerkesztette a Tanárok Naptárának 24 évfolyamát. Mint társadalmi ember is kiváló férfiú volt.1909-ben már ismeretterjesztő előadásokat szervezett, színtársulatokat hozott Szentgotthárdra évenként, és műkedvelőkkel is gazdagította a művelődést. Segítette a sportot is.

1912-ben nyugállományba vonulva, csöpönyi birtokára tért.