2004

Az elszállt lángok melege is kihült.
A hamuból tudom a tűz eredőjét.
Fáradt szelek kúsznak élesztgetni
a lobogás emlékeit.

Nem, nem, már nem remeg a lábam,
tenyerem kiszáradt,
a levegőt egyenletesen veszem,
és kétkedés nélkül kiállom
vádoló szemed sujtásait.

Nem az vagy, nem úgy!
Felőröltek az apró csaták sebei.
Szemedbe fészkelt a tanácstalanság,
s elvetette hangodba az ősz
a lemondás csupaszságát.

Nem, nem, már nem kérlellek,
vagy ahogy élsz a hétköznapokkal,
mint a csigolyák az idegekkel
porckopások félelmei között.

Nem, nem az  vagy, nem úgy!
Menj, ne mondd, hogy ne haragudj!
Szó nélkül tedd ki a lábad,
úgyis visszakiabállak
magamban, és ha megérzed,
Veled még egyszer élek.