Bejelentkezés

Évszázadokig külön-külön település volt Alsó-, és Felsőrönök. 1950-ben egyesítették, addig egymástól függetlenül élték le történelmüket. Mindkét falunak volt önálló vasútállomása.
Rönök külterületei 1950-ben: Malom, Sokoszterhegy, Virághegy, Fűrészüzem, Jakabházi tanyák, Szentimrei tanya. Gagarin tér, Alkotmány út vége.
Egyesítéskor 733 lakosa volt Rönöknek, ami 465-re fogyott 1990 évre.
Alsótagozatos iskolájukban két pedagógus tanított. A felsőtagozat 1962-ben szűnt meg. Ma Szentgotthárdra járnak iskolába a gyerekek.
Orvosi rendelő Vasszentmihályon van.
1953-ban villamosították a falut.
A határ közelsége miatt a hegyen lakóknak le kellett költözni a 8-as főút mellé. Az ősi házakat lebontották, vagy összedőltek. Ezek között még sok volt a füstös-konyhás épület.
Tűzoltó egyesületük 1885-ben alakult és ma is aktív.
Régebben színjátszó-, és tánccsoporttal rendelkeztek, és volt közös toll-, és kukorica fosztás, valamint tökmagköpesztés .

Alsórönök története
Az 1300-as években az ősi Rönök a domboldalon helyezkedett el, de a lakosok egy része leköltözött az országút melletti laposabb területre, ezáltal a dombon lévők a Felsőrönök, a laposabb területre építkezők, gazdálkodók az Alsórönök nevet kapták. A név szláv szóból eredhet. 1336-ban Ryunuk, Alsóryunuk néven írták össze a települést. 1773-ban már Alsó Rönök, 1907-től pedig Alsórönök a neve. Külterülete a szőlőhegy volt.
Birtokosai különböző rendű és rangú személyek voltak. 1336-ban Nádasdi Tamás, de Gasparics Erdély és Polyany Ferenc is tulajdonos lett. Később Tharrosi Péter, Fülöp Deák, a Nádasdyak, a Zámbó család, Here Erzsébet. 1728-ban Saller László, Rosti Miklós, Csényi Ferenc és még néhányan. Ez a nemesekből és a szolgálatukban dolgozó 46 jobbágy és 8-9 zsellér által lakott falu, az 1700-as évek vége felé Vas vármegye egyik jelentős településének számított.
1533-ban a faluban pestis pusztított.
Az 1767-es Jakabházi zendüléshez Alsórönök szegény lakói is csatlakoztak a Saller család által kiszabott súlyos robotok miatt. (lásd Jakabháza története.)
A falu lakói állattenyésztéssel, növénytermesztéssel és famunkákkal is foglalkoztak. A 19. század elején még 23 hold szőlőültetvényük volt, amely jelentős mennyiségnek számított. Még 1935-ben is 645 szarvasmarha és 527 sertés szerepelt az összeírásokban. A faluban végigfolyó Lahn patak egyik ágában egykor rákra is horgásztak. A ciszterek 1933-ban fűrésztelepet hoztak létre Alsórönökön a vasútállomás mellett. Ezzel sok embernek adtak munkát a fák kivágásával, fuvarozásával. A két falu egyesítésekor a lakosság 72%-a még mezőgazdaságból élt.
Összeírások szerint 1787-ben a községnek 495 lakosa volt, 1880-ban 823, 1890-ben pedig 969 fő. Ezt követően a lakosság száma fogyni kezdett. 1941-ben 708-an lakták, közülük 644-en német anyanyelvűek. 1946-ban 442 főt kitelepítettek Németországba, de sokan önként elhagyták az országot. 1949-ben 595-en éltek a faluban, közülük 35-en voltak német anyanyelvűek.
Lakói részben katolikus vallást gyakorolták és Vasszentmihály plébániájához tartoztak. A szentimrei templom felépítése után lett templomuk. A reformátusok és evangélikusok Körtvélyesre jártak.
Katolikus és református elemi iskolája is volt Alsórönöknek. 1856-tól minden gyermek az evangélikus iskolába járt tanulni.

Felsőrönök története
1336-ban említik Ryunuk, majd Runuk, Később Rednek, 1602-ben Rennek, 1649-ben Felső Rönök, majd Ober Radling és az 1900-as évek elejétől Fesőrönök néven
A település házai először a dombvonulaton sorakoztak. Külterülete Szentimre. Birtokosai részben megegyeztek Aisórönökével. A 15-16. században a Hermándi, Hosszútóti, Batthyány, Czakó, Zámbó és Chuty családok birtokolták. 1728-ban Bácsmegyeri Gábor, Polányi Farkas, Saller László és Szapáry grófnő volt a birtokosa.
A falu lakói növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Búzát, rozsot, árpát, kukoricát és krumplit termeltek. Jelentős volt a szarvasmarha és sertés állományuk.
1767-ben a súlyos robotok ellen a falú szegény lakói is részt vettek a zendülésben.
Fakitermeléshez és feldolgozásához a ciszterek faüzemet hoztak létre az alsórönöki vasútállomásnál.
Borkimérésük volt egész évre szólóan, bár hozzá a szőlőtermelésük nem volt jelentős. Az 1857-ben művelt 31 hold szőlőültetvényük az 1900-as évekre kipusztult.
Népességi adatok 1787-től találhatók, akkor 490-en éltek a faluban. 1890-re a létszám 980-ra emelkedett, 961-en német anyanyelvűek voltak. 1946-ban 800 fő lakott a településen, közülük 503 főt kitelepítettek, ezért 1949-ben a 610 lakosból 588 volt magyar és 18 német.
1570-ben Szentmihály település részeként írták össze, annak plébániájához tartoztak. Temploma a község feletti dombon épült. Védőszentje Szent Imre lett, aki a hagyományok szerint azon a területen vadászott. A templom a katolikusoké volt 1618-ig, akkor a reformátusok vették át, majd 1652-ben újra a katolikusokhoz tartozott. 1898-ban súlyosan megrongálódott egy viharban. Széll Kálmán segítségével a vallásalapból sikerült egy új templom építéséhez pénzt kapni. Az 1902-ben lerakott alapon felépült új templom felszentelése 1905 június 12-én megtörtént Rönök és a környező falvak örömére. Búcsújáró hely volt.
Trianon elszenvedése után Ausztria határa pár méterre húzódott a templom kapuja előtt. 1951 december 9-én Kőműves János, az utolsó plébános átszökött a határon Ausztriába, ettől kezdve a templomot nem használhatták a hívők. Az idő és a határőrök nyomán a védtelen templom súlyos károkat szenvedett, erősen romossá vált és kifosztották. Harangját átvitték a Csörötneken épített templomba. Magyar és Osztrák összefogással a templom újjá lett építve a rendszerváltáskor. 1992 szeptember 20-án szentelték fel.
A községnek volt két iskolája. 1909-ben és 1910-ben épültek. Osztatlanok voltak 1-1 tanteremmel és 1-1 tanítóval.
Közigazgatásilag a rábafüzesi körjegyzőséghez tartoztak.
A két település még nem épült össze, de a falukép jelentősen megváltozott az egyesítésük óta.