2018

Nehezült a táj magassága,
mintha testét a felhajtóerő
nem emelné, húzná a mélybe,
de táplálta fiait a csőre,
s tanította szállni a mezőre
és fel-fel a vándorút égre.

Nem bújt tarkább öltönybe a táj,
de tudta, ösztöne tájolta már,
az áramlat a szárnyát súrolta,
diktálta az irányt és kis agya
a betáplált sugárvezetést tartva
elindult, szállt, fiait biztatva.

Ő tudta, előttünk évmilliók
suhanásán, a Föld gömbölyű,
vonz, és elhasználja az életet,
hogy évszakok ritmusa kering,
forgat tavaszt, nyarat, őszt és telet...
a földi lét űri titka szerint.

Nehezült a táj magassága,
mintha testét a felhajtóerő
nem emelné, húzná a mélybe.
Elmaradt, süllyedt, kimerült,
s lassan leszállt, a vízen elterült...
És fent? Nem látott a messzeségbe!