Száz éve

Száz éve

Száz éve élek, száz év zsigerel.
Kínok átkai béklyózzák a zárt
mosolyt. Hangom kontrazaj nyelte el,
hajam kihullt, az őszi színre se várt.

Megéltem száz évnyi bajt, fájdalom
keserve, stressz bilincse megkötött.
Szótlanul, mint vágóhídi barom
tolongtam taglós sorstársak között.

Törpén néztem góliát egeret.
Új dzsentrifik eszmei zavarát
karattyolta a tömeg s neveket
morzsoltak, mint koldus a vacsorát.

Száz év? Mennyi az! Körbefutom
az elsikkadt évek csontvázait.
A megélés volt hosszú. Félúton
vagyok, az elmúlás kinagyít.

* *

Száz éve szeretek, mint illatát
a virág, színét a vérző eper,
mint sas a felhők hideg magasát
s melegét a szén, ha égnie kell.

Száz év önzetlen osztott kincseit
elnyelte nyomtalanul az idő.
Az akarat kényszere szétfeszít,
de nem lehetek tékozlón hívő.

A bölcs öröm átfonja testemet,
míg a csalódás hűs intelmei
megkövezik, aki viszont szeret,
ne higgyem, ha testi, ha szellemi.

Ízlelem száz év gyönyörét.
Körbefon, mint pikkelyek a halat.
Szeretet, szerelem ős ösztönét
génjeim hordják bordáim alatt.

* *

Mennyit is éltem? Elmúlt ötvenöt.
Csontjaim marja, emészti a föld.
Pikulára tánc ez az örökölt
két végén éles!
                         Ma üdvözölt

a sírásó:
mi lesz a lezáró
pár szó?!
Kérte,
hogy véssem kőbe
…de hány évre
előre?