A szentgotthárdi légitámadás 1944-ben

CSUK FERENC

A SZENTGOTTHÁRDI LÉGITÁMADÁS 1944-BEN

A légitámadásban elhunytak és megsebesültek emlékére

Gyermekkoromban, amikor testvéreim sírjához virágot vittünk, szüleim sokszor mutatták a szentgotthárdi új temető jobb szélén, a háromszög alakú parcellában a katonakeresztek sokaságát. Egyszer hunyadistákról beszéltek, máskor leventékről, akiket a város határában, Máriaújfalu vonalában lőttek halomra repülőgépről. Emlékezetemben 44 fő halála rögzült. Az Iskolaszanatóriumban létrehozott hadikórházban is nagyon sok katona halt meg a kórház működtetése alatt. Őket többnyire a kijelölt hősi parcellába, vagy a temető más részébe temették el.
           Az elhunyt hunyadistákról és a magyar katonákról nem illett, illetve nem volt szabad beszélni. Egy-két sír kivételével a sírok gondozatlanok maradtak, lassan már csak alig felismerhető földhalmokká váltak. Az 1960-as évek közepétől elkezdtek rátemetkezni a katonákat rejtő sírokra. Mára egyetlen, sírkővel ellátott, gondozott sír maradt, és biztosan tudjuk még egy hadnagy gondozatlan sírjának helyét, továbbá két sírhelyről véljük, hogy alatta hunyadista katona maradványai nyugszanak. A többi katonasír megsemmisült.
           Mi történt 1944-ben Szentgotthárdon? A visszaemlékezők és a dokumentumok sokszor másként idézik fel a tényeket.

           1944 október közepén, Horthynak a háborúból való sikertelen kiugrási kísérlete után, német segítséggel Szálasi került hatalomra, aki aktuális politikai szerepének megfelelően engedett a német nyomásnak, de továbbra is ellenezte a magyar önkéntesek Waffen SS-ben történő felhasználását, helyette a hungarista honvéd hadosztályok felállítását szorgalmazta.1 Behívták a tisztjelölteket, a tartalékosokat és a sokgyermekes családfőket is.
           A kormány 1944. november 8-án elrendelte Budapesten és annak vonzáskörzetében a 17 és 60 év közötti férfiak általános mozgósítását. Ezzel a sorozás alsó határát 17 évre módosították. Ideiglenesen szüneteltették a tanítást. Az egyetemi hallgatók egy részét Németországba szállították továbbtanulásra, azzal, hogy a háború befejezése után visszakerülnek Magyarországra, és részt vesznek az újjáépítésben, más részük honvédelmi munkát végzett, vagy nem kevesen önkéntesként szolgáltak különböző alakulatoknál.
           Szálasi utasította Kovarczot2 hungarista légió megszervezésére. A hungarista "Hunyadi" hadosztályt önkéntesekből toborozták. Beregfy Károly honvédelmi miniszter október 28-án közzétette a "Hunyadi páncélgránátos hadosztályba" való jelentkezés lehetőségét, s a jelentkezések határidejéül november 20-át jelölte meg.3 Ezt a dátumot idővel többször meghosszabbították.
           A felhívás igyekezett vonzó feltételeket teremteni: a parancsnokok magyar tisztek lesznek, a szolgálati és vezényleti nyelv magyar lesz, német ruhát és fegyvereket kapnak, és illetményt. Az oktatás és képzés Németországban történik4, de a magyarokból felállítandó hadosztálytól nem lehet senkit sem a Waffen-SS egy másik alakulatához átirányítani.5 A páncélrombolóknak egy tank kilövéséért öt hold földet (haláluk esetén tíz holdat) ígértek, az értékesebb hadifoglyok elfogásáért pedig pénzjutalmat helyeztek kilátásba.6 A felhívásra tömegesen jelentkeztek.
           A német és magyar kormány megállapodásai értelmében a magyarok adták az emberanyagot, és gondoskodtak a vasúti szállításról, a fogatolt járművekről, míg a németek feladata volt gondoskodni az alakulatok felszereléséről, anyagi szükségleteiről, beleértve a málhaszükségletet is.
           Ma már több írásos vallomást olvashatunk, és a még élő, egykori hunyadisták is nyilatkozni mernek arról, miért álltak be önkéntesnek. A Vörös Hadsereg elől Erdélyből, Észak- és Kelet-Magyarországról, a Duna–Tisza közéből menekült a fiatalság. Ekkor már az országban mindent jegyre adtak. Élelmiszerjegyet csak azok kaptak, akiknek munkahelye volt. A sok menekült már nem tudott elhelyezkedni, zömében nem volt rokonuk, sem közeli ismerősük, akinél lakhattak volna.7 Ugyanakkor a frontról illegálisan eljött és elfogott katonákra statárium várt, de ha jelentkeztek önként a toborzáson, nem lett semmi bántódásuk. Az éhezők és fázók közül sokan az 1. SS Hunyadi páncélgránátos hadosztályt választották (25. Waffen-Grenadier-Division der SS) az éhezés és a fázás helyett. Jelentős részüket viszont egyértelműen a hazaszeretet, a hazafias nevelés nyomán kialakult kötelességtudat sodort a hunyadisták közé, mert ténylegesen harcolni akartak a Magyarország területére behatoló Vörös Hadsereg ellen.8
           A toborzottak életkora hivatalosan 17–20 év közötti volt, de a valóságban ettől olykor eltért, amit az is igazol, hogy a Szentgotthárdon elhunyt hunyadisták között volt két 16 éves is. Az önkéntesek legnagyobb része vadonat új, jó minőségű ruházatot és lábbelit kapott néhány napon belül, de hamarosan elfogytak a ruhák, és a Németországba induló vonatszerelvényeken voltak magyar katonai ruhában vagy civilben utazó személyek is, akik végleges állomáshelyükön, elsősorban a sziléziai Neuhammerben kapták meg a felszerelést és az igazolványaikat. A beöltöztetett hunyadisták fényképekkel ellátott katonaköny vet és fekete posztóból készült, enyhén romboid alakú parolinokat kaptak, amelyek közül a jobb oldaliba ezüstös nagy "H" betű volt beleszőve.9 Az SS katonáknál szokásos vércsoportbetetoválást a hónaljba, a magyar katonai vezetés nem engedélyezte. A magyarországi rövid kiképzés elsősorban alaki volt, és a hazafiasságra neveléssel foglalkozott. Egyéb kiképzésre nem maradt idő.
           A hunyadistákat azzal hitegették, hogy Németországba kerülve, komoly fegyvernemi képzést kapnak, majd visszatérnek Magyarországra, a haza védelmére, hazai frontokon. Az igazsággal csak Németországban szembesültek, amikor ott harcoló német egységek mellé osztották be őket, majd angol, amerikai és szovjet csapatok ellen egyaránt harcoltak.10
           Az önkénteseket Zalaegerszegre szállították, ahonnan szakasz létszámú csoportokra osztották, és a közeli falvak lakóházainak kiürített helyiségeiben szállásolták el őket.11 A gyorsított kiképzés után december tizedikétől megindult a Németországba szállításuk.12 A december 11-én Szentgotthárdon megtámadott 1338. számú vasúti szerelvény katonailag védtelen volt, fegyver nem volt rajta.13 A támadó amerikai Lightning típusú repülőgépek zavartalanul öldöshették a védtelen hunyadistákat.

           Szentgotthárdon az idősebbek közül sokan emlékeznek a légitámadásra, míg a fiatalok többnyire nem is hallottak róla.
           Berta Ferenc, volt önkéntes így vall az eseményekről: "A bátyámmal önként jelentkeztünk a felhívásra. A magyar sorozó tiszt azt mondta a jelentkezésünkkor, hogy hullajelöltnek jöttünk. Tiltakoztunk, mire azt felelte: – Igaz, utólag már nem fogjuk ezt megérteni! – Mi azért jelentkeztünk, mert azt hirdették, hogy a hazánkért kell harcolni a bolsevizmus ellen. Alaki kiképzést kaptunk Zalaegerszeg mellett, utána Németországban fegyvernemi kiképzést a legmodernebb fegyverekkel, és vártuk, hogy visszatérhetünk a hazánkért harcolni. Sok volt az önkéntes jelentkező. A régi magyar területekről ide özönlő ukrán, román, szlovák fiataloknak nem volt szállása, éheztek, ezért sokan jelentkeztek hunyadistának az éhezés elől. Zalaegerszegen soroztak. A magyar kiképzők durvábbak voltak velünk szemben, mint kint a német tisztek. Kiszállításunkkor ötszázan lehettünk, vagy többen a szerelvényen. Többnyire német ruhát kaptunk már, de voltak civil ruhában lévők is, akiknek azt mondták, kint majd kapnak egyenruhát. Zalaegerszegről indultunk a Szombathely–Körmend–Szentgotthárd útvonalon. Útközben a lovakat és egyéb állatokat is szállító szerelvényen eltört egy ló lába. Jelentkeztem a ló lelövése után az eltemetésére, ezért egy következő vonattal mentünk tovább. Szentgotthárd előtt már csak a szétlőtt szerelvénynek a sínekről ledöntött vagonjait láttam, és magammal vittem egy elhagyott katonasapkát. Kétféle hunyadista divízió volt. Én páncélelhárítós lettem a bátyámmal. A magyarok a fegyelemre, hazafiságra ösztönöztek, a németek csak a harcászattal foglalkoztak. A németek kivégeztek közülünk öt főt, akik házakhoz bementek, ott elvettek dolgokat, főleg élelmet. A gotthárdi támadás helyszínéről elvitt sapkában kint vettem észre, hogy emberi agy maradványai voltak benne. Az amerikaiak a repülőn foszforos világító lövedékkel lőtték az embereket, és rettentő sebesüléseket okoztak, mondták a szemtanúk. Kint Hannoverbe, majd Hamburgba kerültünk. Angolok ellen lettünk bevetve, lefegyvereztek minket, és a falhoz állítottak kivégzésre. Egy bajtársunk beszélt angolul, és meggyőzte őket, hogy nem SS katonák vagyunk. Ekkor összetereltek és Belgiumba vittek minket, ahonnan 1946-ban tértem haza. Nagyon sok bajtársam maradt a fronton. Volt, hogy egy támadásban 25-en is meghaltak közülünk."
           Németh Ferenc levele Bajánsenyéről:
           "Mint Körmenden dolgozó vasutast, vonatvezetői beosztásban engem vezényeltek a zalaegerszegi vasútállomáson összeállított vonatszerelvény továbbítására forgalmi szinten.
           Előzménye: esős, borult reggel indultunk Zalalövőn át Körmend állomásig. Majd onnan tovább, és Csákánydoroszló állomáson töltöttünk egy éjszakát, vagyis itt már megmutatkozott a szabotázs, a másnapi tragédia előkészítése. Az éjszakai csendet a felkelő nap, a derült ég váltotta fel, ami kedvezett a légitámadás végrehajtásának, az előre kitervelt módon és időben. Vonatunk személyzete: egy mozdonyvezető, három vonatfékező és természetesen két fő mozdonyszemélyzetből állott.
           Végül engedélyt kaptunk a csákányi indulásra, haladva a célállomás, Szentgotthárd felé. Alsórönökön az ott éjszakázó német mozdony személyzetével a vonatunk elejére járt, így kettő mozdony továbbította. Ki kell emelni azt a tényt, ha az említett mozdony nem jár elénk, akkor én e sorokat nem írhatnám meg, és az eltelt hosszú évek tradíciója teljesen a múlt homályában elveszne, semmivé válna.
           Máriaújfalu határában kettő vörös orrú angol vadászgép (Lightning) jobboldalról megkezdte géppuskasorozatát. Első volt a mozdonyok célpontja; a német személyzet a mozdonnyal együtt a halál, megsemmisülés sorsára jutott. Utána következtünk mi, én is a mozdonyon utaztam. A mellettem dolgozó mozdonyvezető karját átlőtték. A lassuló vonatról a fűtővel együtt leugrottunk, vagy leestünk, és a pálya melletti hajdinaföld bakhátas barázdáiban hasalva láttuk az ott futkosó fiatalok menekvését és kiáltásait."
           Németh Ferenc emlékszik arra, hogy Csákánydoroszlón Dömötör, Alsórönökön Kutszegi nevű volt az állomásvezető. Nem tudja viszont a stressz miatt, hogy miként kerültek be a szentgotthárdi állomásra.
           Bukovecz Józsefet húsz évesen érte gyomorlövés, és a kórházban elvérzett. Orvostanhallgató volt. Édesapja a hatvanas évek legvégén jött el az akkor még Jugoszláviából (ma Szlovénia) meglátogatni a máig is gondozott sírt. Azt mondta, a fiát elvitték, mint volt leventét, de nem akart önként hunyadista lenni.14
           Kovács Zoltán András – Számvéber Norbert: A Waffen SS Magyarországon című könyvében találunk megbízható adatokat a szentgotthárdi repülőgéptámadásról: "Az Egyesült Államok szárazföldi hadereje USAAF [sic] magyar légtérben is tevékenykedő, az olaszországi repülőterekről felszálló 15. légihadsereg repülőgépei intenzív harci hadjáratot folytattak a bécsi ipari medence és az északnyugatmagyarországi vasúti csomópont ellen.
           December 11-én a Pozsonyt támadó 451. bombázó csoportot a vadászkíséreten túl időjárásés célfelderítő gépek is követték, hogy az átrepülést kihasználva, közeli felvételeket készítsenek a következő támadás során bombázó magyarországi objektumokról. A 336. felderítő század P38 L típusú repülőgépei dél körül mélyrepülésben támadták meg a "Hunyadi" hadosztály vonatát Rátót és Szentgotthárd között. A támadás során 29 fő meghalt és további hetven fő megsebesült."15
           Szentgotthárdon az Iskolaszanatóriumot 1944 végére hadikórházzá állították át. (Marosvásárhelyről az 558. sz. hadikórház, Budakesziről a József főherceg szanatórium te lepült ide.) December 11-én e kórházba szállították a légitámadás halottjait és sebesültjeit. A kórház pontos listát vezetett az ott elhunyt katonai személyekről. A kimutatás az elhuny tak közül 44 főt jelöl hunyadistának. A ma is élő szemtanú (Hanzsek Vilmosné) elmondta, hogy a konyhán dolgozó Bnét irányították a hullaházba, hogy két katona segítségével szedjék szét az egymásra rakott halottakat, és Bné írja fel az adatokat, amelyek így megmaradtak az utókornak.16
           1944. december 11-én elhunyt 43 fő. Tizenkettedike és tizennyolcadika között még kilenc fő, akiknél a halál okát is közölték (elvérzés, haslövés stb.). Egy idős őrmester (valószínűleg kiképző), sebesülését követően, 1945. március 30-án hunyt el, de nem a sebesülése közvetlen folyományaképpen, hanem tbc-ben. Nyomon követhető, hogy nem hunyadistának jegyzett személyek is meghaltak a légitámadásban december 11-én, hiszen akik még magyar katonaruhában vagy civilben voltak, és még nem kaptak új igazolványt, azokat nem hunyadistaként vették számba. Példa erre N. Sándor és ikertestvére, N. Szilárd Miskolcról, akik 17 évesként haltak meg. Szilárd hunyadista volt, Sándort viszont nem sorolták a hunyadisták közé, mert még civilben volt. A légitámadás következtében összesen 52-en haltak meg.17
           Hogy ténylegesen hányan sebesültek meg? A vonalparancsnokság jelentése alapján hetven fő. Tény, hogy a kórház melletti selyemszövő gyár emeleti irodáit is átrendezték kórháznak, és a gyárban dolgozókból vittek fel ápolónőnek hölgyeket. A sebesültek közül egy Ungvár melletti férfi feleségül vette az egyik ápolónőt, családot alapított, és Szentgotthárdon maradt.
           A december 11-én megtámadott vonaton voltak szentgotthárdi hunyadista fiatalok is. Egykét év múlva zömük hazatért, de ezután, tartva az üldöztetéstől, nyugatra távoztak.
           Az elhunytakat három nap múlva temették el egyszerre, a temető szélén lévő parcellába. A szertartást három pap celebrálta, s nagyon sokan vettek részt rajta a szentgotthárdiak és a környékbeliek közül.
           Berta Ferenc, aki elhunyt bajtársainak emléket szeretne állítani Szentgotthárdon, több mindent mond még. Szerinte sok társának menekülési útvonal volt a hunyadisták közé lépni. Szerencsének tekinti, hogy a magyarok nem engedték meg, hogy a vércsoportot a katonákra tetoválják. Amikor hazajött, a szomszédja beárulta, hogy hunyadistának jelentkezett. A szovjet katonák levetkőztették, és átvizsgálták. Másodszor menekült meg. "Ezért élek – mondja, és tovább fűzi a történetét. – A volt bajtársaim közül nagyon sokan letagadták, szinte még a mai napig is, hogy hunyadisták voltak. Megkerestem Székesfehérváron egy volt parancsnokomat. Becsengettem. Amikor a kijövő hölgy megkérdezte, miért keresem, letagadta a férjét, pedig ott volt a csengő felett a neve. Amikor Belgiumból hazahoztak, a bátyám nem jött velünk, ott maradt. A hadifoglyokat szállító vonat továbbment Zalaegerszegen, egy barátommal kiugrottunk a mozgó vonatból, és elkerültük az újabb, most már keleti hadifogságot. 1948-ban Szentgotthárd felé átszöktem a határon, és Fehringbe mentem, ahonnan tovább segítettek menni az orosz zónán át. Mindig német-magyar állampolgár voltam, most is, de többet vagyok Zalaegerszegen, mint a Feketeerdőben, ahol a családom él."
           Cs. Kné ezt mondja: A nagybácsim halála előtt magához hívta a családot, és elmondta titkát, ő hunyadista SS-katona volt, de soha senkinek nem vallotta be, nehogy baja származzon belőle.
           A szentgotthárdi szájhagyomány szerint elárulták a vonatot. A mozdonyon szolgálatot teljesítő Németh Ferenc is erre hivatkozik, mert szerinte ezért éjszakáztatták a vonatszerelvényt Csákánydoroszlón, s aztán majd szép tiszta időben indították útnak, amikor kitűnő célpontnak bizonyultak a nem is keresgélő, hanem egyből mélyen repülő, semmitől sem tartó, halált osztó két amerikai repülőgép számára. (A jövőben talán még előkerülő hivatalos katonai jelentés remélhetőleg eloszlatja az árulás feltételezését!)
           Amikor szemtanúkat kerestem, zavar támadt a dátum körül. Később kiderült, hogy amerikai repülők más alkalommal is megtámadtak Szentgotthárdra tartó szerelvényt, de az nem katonákat, hanem civileket szállított. Sok halottja volt annak a légitámadásnak is. Főleg helybeliek és a környéken lakók, de áldozat lett három ápolónő és egy írnok is, aki ket a kórházba küldtek dolgozni Budapestről.18 Az e vonaton utazók közül is élnek még néhányan, vagy más esetben a hozzátartozók emlékeznek a történtekre.
           Szentgotthárdon sokan keverték a hunyadisták és leventék meghatározását, illetve nem volt világos a kettő közötti különbség. Egykori leventék visszaemlékezéseit olvasva19, más egykori leventékkel beszélgetve érthetővé válik ez a zavar. Sok toborzott vagy összefogdosott leventét vagy hazájáért lelkesedőt kivittek Németországba. Ott sokakat, miután német egyenruhába öltöztették őket, SS-növendékként, katonai törvények szerint osztották SS-alakulatok mellé, vagy állították a hunyadistákhoz. Orvosi vizsgálaton estek át, katonai igazolványt kaptak. Letenyei István volt levente írta: "Az elhurcoltak egy része az 1. SS »Hunyadi János« önkéntes páncélgránátos hadosztályba és a »Szent László« gyaloghadosztályba került. Más részüket a Rábavonal erődítési munkálataira vezényelték. Többségük azonban Németországba került, ahol lebombázott vasutak és repülőterek helyreállításán dolgoztak. Ezek a fiatalok csak a háború után hónapokkal vagy évekkel később kerültek haza, amerikai, angol, francia és szovjet hadifogságból."20
           A Szentgotthárdi Hadikórházban a hunyadistákkal együtt 131-en haltak meg. Közülük hat főnek nem jelölték meg a katonai rendfokozatát. Az elhunytak közül 27 fő nem harctéri sebesülés, hanem tbc áldozata lett. Valamennyien katonai rendfokozattal rendelkeztek. 21 főnél a halál végső oka valamilyen szövődmény volt, és nyolc elhunytnál nem jelezték a halál okát.21
           A második légitámadáskor megölt civileket is a katonai parcellába temettette Szentgotthárd akkori vezetése, hősöknek tekintve őket.
           A szentgotthárdi temetőben egy emlékművet szeretnénk létrehozni. Lehetne ez egy emlékoszlop vagy méltó sírkő, amely a Szentgotthárdon és közvetlen környékén elhunyt 131 katonának állítana emléket.

JEGYZETEK

1
KOVÁCS András Zoltán – SZÁMVÉBER Norbert: A Waffen SS Magyarországon. Bp. 2001. 430. old.

2
Kovarcz Emil (1899–1946): tárca nélküli miniszter a nemzet totális mozgósítására és harcba állítására.

3
Hadtörténeti Levéltár (HM HL), 82.210 eln. 10.–1944 . sz. 1. old.

4
KOVÁCS–SZÁMVÉBER: i. m.; G. PAYER Endre: A "Hunyadi" hadosztályok története. In: Hadtörténeti Közlemények, 1996/1. 157–159. old.

5
G. PAYER: i. m. 159. old.

6
B. Béla visszaemlékező: Adalékok a "Hunyadi" SS-páncélgránátos hadosztály történetéhez. In: Militaria, 16. sz. 556–561. old. Bp., 1996. Történelmi Hagyományőrző- és Hadisírgondozó Alapítvány.

7
KOVÁCS–SZÁMVÉBER: i. m.; G. PAYER: i. m. 157–159. old.

8
Visszaemlékezők személyes véleménye.

9
B. Béla: i. m. 556. old.

10
KOVÁCS–SZÁMVÉBER: i. m. 441–447. old. és volt hunyadisták visszaemlékezései.

11
B. Béla: i. m. 557. old.

12
Lásd Hadtörténeti Levéltár (HL) Központi Szállításvezetőség (KSzV) napló 3. doboz 4325. sz. fólió.

13
Németh Ferenc vonatvezető, szemtanú.

14
A szerző visszaemlékezése.

15
KOVÁCS–SZÁMVÉBER: i. m. 436. old.; A 103. sz. vonatparancsnokság jelentése az 1338. sz. vonatról. In: HL KSzV napló, 3. doboz, 4293. sz. fólió.

16
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Iroda által kidolgozott névlista kimutatása a Szentgotthárdon elhunyt magyar katonákról. A rendelkezésre álló adatbázis: Bús János – Szabó Péter szerkesztésében megjelent Béke Poraikra ll. dokumentum emlékkönyv. Az adatbázis létrehozása során feldolgozott források a Központi Irattár veszteségi kartonjai, temetőkataszter-lapjai, veszteségi okmánygyűjtői, 1948-as vármegyei jelentései, valamint a Hadtörténeti Levéltár veszteségi osztályának adatai és Honvédségi Közlönyök 1939-es, 1940-es hősi halált haltakat név szerint felsoroló számai.

17
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Iroda által kidolgozott névlista kimutatása a Szentgotthárdon elhunyt magyar katonákról.

18
M-né elmondása, akinek bátyja a civileket szállító vonaton halt meg.

19
B. Béla: i. m.

20
LETENYEI István: Németországba hurcolt leventék voltunk. Visszaemlékezés. Levente és hadifogoly történetek. Veszprém, 2005., 22. old.

21
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Iroda által kidolgozott névlista kimutatása a Szentgotthárdon elhunyt magyar katonákról.

FÜGGELÉK

AZ 1944. DECEMBER 11-EI SZENTGOTTHÁRDI LÉGITÁMADÁS ISMERT ÁLDOZATAI:

Antal Gyula
Magyar Károly

Batta István
Molnár Kálmán

Benczik András
Murányi József

Bevall Tibor
Nagy András

Biró József
Nagy József

Budai Benjamin
Nagy Lajos (sz. 1923)

Bukovecz József
Nagy Lajos (sz.1925)

Csatári Lajos
Nagy Sándor

Csirszka Ferenc
Nagy Szilárd

Dezső István
Németh János

Fekete János
Orgyán Elemér

Fülöp István
Papp Imre

Gali László
Péter Ferenc

Henczik András
Posta Sándor

Hornok Ferenc
Réthy Andor

Jámbor József
Schneidler Mihály

Kiss Ferenc
Sebestyén Mózes

Kocsárd József
Simon Lajos

Kotroczó Károly
Szentgáli László

Kovács Gergely
Tóth Márton

Kovács Imre
Tőkés István

Kovács János
Verbics László

Kovácsovics György
Zártók Sándor

Kozma Gyula
Zeigler Ede

Kőrössy Rezső
Zsedényi Előd

Laska Péter
Zsédely József

Lukács Vilmos