A tél után

Mécsest hordtam vad virágok helyett,
a tél nem intett startot a hó alatt.
Mécsest égettem, hogy küzdelmedet
segítsem. Holnapra virág fakad.

Pár szál hóvirág dugta ki fejét;
vittem volna az érkezőt. Fogadd!
Leintettél, hagyd élni, védd a helyét,
jövőre párban érte csókot ad.

Ma lángol az ég, a kertben illat
kúszik, keveredik, bódul felém,
erdőnyi gyöngyvirágból beszippant
tüdőm, itt a kerti csend szigetén.

Még sejted, látod, hogy mi fog körül,
s mit tartogatsz, mi a szívemre ül?
Az űri mindenség ha befogad
majd elmondom a sorsomat.

Nem panasszal készülök, nem hozok
újraélesztő földi balzsamot.
Hamu létünk szél sodorja össze
és szétszór a földön mindörökre.