2017

Az ereszről vicsorog
fehér páncél, tűhegyes
fogai jégcsapsorok.
A szél hangjegyet keres,
mint kíntornás-ószeres.

Bántja a napfény, tükre
tüntetőn megkönnyezi.
A járdán szétterülve
újra megfagy s élvezi,
csúszók lábát szétveti.
× ×
Hepehupa, csuda csoda.
Lepel elkel, bunda hőt ad.
Betakar a fehér paplan
álom nélkül. Hant ha fölfagy,
halkan pattan, körbe rőzse,
Zajcsemeték fognak össze,
s a táj csendjét kiröhögve
mennek ölre.
× ×
Szállingózik! Nézd csak, pihék,
égi tájról fehér pillék!
Kesztyű, sapka, sál és kabát,
hozd a szánkót s anyát, apát!
Göngyölítünk hóembert;
ekkora lesz, nagy, jól termett.
Felhők fölé fog benézni,
többé telet nem kell kérni.
A felhasított felhőkből
villám többé nem csörömpöl.
Télen, nyáron hull majd a hó,
s én leszek a kis télapó.
× ×
Pihen a tó, hízott jegén,
mint ősz időn a jegenyén,
madárraj jár és fel-le száll.

Feltorlódott kék jéghegyek,
mint partot védő ütegek,
a vad szeleknek ellenáll.

A táltos nádas összezár,
kacsát elkapni róka jár.
Vigyázz, a vadász lesben áll!

Tél, tél, te kalandos kópé,
örömöd a sportolóké,
de bánatod a fagyhalál.