Tükör

Borotválkozok. Próbálom
összerakni arcom darabjait;
a régi orrot, mosolyt a számon,
pirító tévhitet, bakit,
tettetést, bókot, hallgatást,
vérző sebet és heges forradást.

Beásva mélyen ott lapul
a kimondatlan vad szóáradat.
Kiáltani vágytam gazdátlanul,
s leomlani láttam falat,
mit az agyam vigasznak kreált:
öreg!, átverni magam jól bevált.

Engedelmes, szorgos szolga,
feladatot végző lettem; robot.
Hekkel a tükör, szépít, jó pofa,
valótlan képet ad, okot
hunyászkodni. Idomított kutya,
kit kell megugatni, tudja.

Hányadszor vernek át, nem tanulunk:
hazug, tolvaj, gyilkos örül.
Bibliával kábítón, hogy Urunk
bűnösökön megkönyörül,
csak, mint a tükör itt, felcseréli;
jobb karomat balnak nézi...