2014

     Tábori Ottónak

A rögökből korbácsolt hangsorok
dübörgőn, végzőn visszazúgnak.
Egy reppenő madár letekint:
nicsak, a halmok újra szaporodnak!
Tördeli kezét, vagy mímeli csupán
a végzeted kigyózó öltöny-sereg?
Szemek meglazult szorítását
áttörve sóízü könny pereg.
Ma értékre fújódik vidéki
számüzetésed önterhe,
megbékél a létige súlya,
igazad ábécé rendje.

Talán egy lány a versedbe bújva
utolsó lángod parazsát
a könnyek helyére varázsolja...
Talán!
De inkább a versed fogja
csillagokra osztva
átadni halotti torra.