Válladon piheg...

Válladon piheg...

Válladon piheg az ajkam.
Melled fenség-kupolája alatt
térdel a gyönyör mártíromsága.
Rádolvasom himnuszok áhítatát
s felmérni szabadul
tested rejtett kincseit
egész testem vágy-reszketése
féktelen erők összehangoltsága:
szemed-szemem
tested-testem
ujjaid-ujjaim
fonódásod-fonódásom
egymásra találása, tűz mélye.

Válladon piheg az ajkam.
Karom megbújik hátadon.
Combom combod béklyóját dédelgeti.
Néha rám nézel, csókot adsz,
érintőleges árnyék-suhanásút.
Szótlan egymásra maradásunk
Tejút rendszerében
még millió csillag
eljövendölése ott bújik.

Válladon piheg az ajkam,
mint folyó nyugalma a vízesés előtt,
mint folyó nyugalma
ha a szurdokról a fennsíkra ér.
Tudod-e, tőled elszakadva,
cérnametélthez tésztát gyúrva
tenyerem melled nyugalmát méri,
s mi szent most,
máskor minden szentséget szétvet
a vágy epicentruma,
s az őrjöngő földmegmozdulásban
levetkőzöm az udvariasság díszét,
s űzlek, derekadra feszül karom,
s gyönyörű ívű telt combod
szított tüze elnyeli ágyékomat.
Nekivadult ajkam nóvacsillagokat
legel válladról,
míg orgiás tűz csatakja
szétzilál párnát, lepedőt.
Megszűnik a szoba félénksége,
az ágy jajdulása,
az óra cikk-cakk-takkolása.
Csak a gyönyör magánhangzói
rebbennek fel, mint bozótból a fürjek.
Csak a függönyön áttört apró
fények értetlenkednek a verdesésben,
csak az ütem himbálja árnyékát
kihívón, fölényesen,
míg a világégés átlényegít.

Válladon piheg az ajkam.
Melled tartja ősi nyugalmát,
de tested egyre gömbölyűbb.
Szemedhez évek árkai futnak
lecsapolni a gondok telepátiáit.

Válladon piheg az ajkam.
Tested régi térképnyomdokán
nyugtalan ujjam újra behálóz
elidőz a vágyak kegyhelyein,
delejez, bűvöl, zsongít.
Mintha most debütálna,
kiszakít egy darabkát a dajka csendből...
de nem figyelmeztetsz:
az évek velem is elinaltak.
derekadra feszül karom,
s gyönyörű ívű telt combod
szított tüze elnyeli ágyékomat.
Nekivadult ajkam nóvacsillagokat
legel válladról,
míg orgiás tűz csatakja
szétzilál párnát, lepedőt.
Megszűnik a szoba félénksége,
az ágy jajdulása,
az óra cikk-cakk-takkolása.
Csak a gyönyör magánhangzói
rebbennek fel, mint bozótból a fürjek.
Csak a függönyön áttört apró
fények értetlenkednek a verdesésben,
csak az ütem himbálja árnyékát
kihívón, fölényesen,
míg a világégés átlényegít.

Válladon piheg az ajkam.
Melled tartja ősi nyugalmát,
de tested egyre gömbölyűbb.
Szemedhez évek árkai futnak
lecsapolni a gondok telepátiáit.

Válladon piheg az ajkam.
Tested régi térképnyomdokán
nyugtalan ujjam újra behálóz
elidőz a vágyak kegyhelyein,
delejez, bűvöl, zsongít.
Mintha most debütálna,
kiszakít egy darabkát a dajka csendből...
de nem figyelmeztetsz:
az évek velem is elinaltak.