Vajúdó

A vajúdó táj vicsorgó fogsora
a ritkított erdő. Foghíja
fénylik; a kidőlt csonk az íny nyoma.
A pösze szél lefetyelve issza
az almot, szürcsöli a harmatot.
Számlálja téli halottait,
amit a hótörés ráhagyott.
Tavasz lesz. Barnát zöldre cserél.

Visz, ne állítsad meg a vonatot.
Suhan! Átrobogtam az éveken
utasként. Úgy-ahogy rám aggatott
állomások vártak a végeken,
mint sudár fák. Hó-törte törzsek és
fejszeélek jaja tud hangzani.
Nem őrizhet gyötrő késlekedés...
Ennyi lett az anyai-apai!