Jelenlegi hely
A visszaútig
A kivágott fák rést szabnak a domboldalon.
Levegőt szomjaz az erdő?
A Lapincs víze a híd alá oson,
nem látom kijöttét; elhúz velem a vonat.
Kilóméterek útvesztőire telepszek.
Az el, a tovább szipózza tudatom,
s felszabdalja testem menedékeit.
Mintha a sineket én rónám, fáradok,
padig nem lesz (?) végső költözés, száműzés.
Hátra nézek, az elaggott
talpnyomok kísértenek
ariadne-fonalat.
- Haris következik! - zeng a megafon.
Nem tudatosul...
Túl Rönökön, Rátóton is lesz még más...
Nem érdekel!
A visszaút állomásait győzködöm;
mögém tolongjanak!
Elfolyt hitemre kössenek be infúziót.
Sebemen kérdések kötései szorongjanak:
Miért?
Az ablakkeretbe zárt táj békéje arcomon ragyog.
Tombol a szépség hozománya:
a zöld harmániája,
a pipacs vér-lázadása,
a sárga nyálcsorgató íze...
De el, el, elvisz az út!.
Írj egy tűzkeresztre SMS-t.
A megváltó szót
lendítsd felém tompított tömörséggel:
Vársz!
Ennyire egyszerű.
A fák között a vágott rés megállítja a tüzet;
fékezni kell emésztő torkát.
A parazsamat szító lenge légárt
tápláld a visszaútig!