itt élt, dolgozott

Székesfehérváron tanároskodott, ezt követően Előszálláson jószágkormányzó volt. 1891-ben az egyesült Zirci – Pásztói – Pilisi – Szentgotthárdi apátságok apátjává választották. 1893-ban segítette Szentgotthárdot pénzzel, amikor az elemi iskolát (ma könyvtár és TV stúdió), emeletessé építették át. 1893-ban 2000 Ft-ot adományozott az akkor alakuló Segély-Egyletnek, a rászoruló tanulók élelmezésére, ellátására.

1821-ben született.

1878-ban megszűnt Heiligenkreuz anyaapátsága a szentgotthárdi felett, és Zirc, Pilis és Pásztó apátságához lett csatolva. Ekkor érkezett Szentgotthárdra Schill Atanáz. Az első teendői között szerepelt, hogy az elemi iskolában elkezdte a magyar nyelv oktatását, mert a településen addig németül folyt a zirciek ideérkezéséig.

Shill Atanáz 1878-tól perjel volt Szentgotthárdon, Zircen pedig alperjel. Lelkészi és jószágkormányzói feladatokat látott el. Működésével magyar szellemet vitt a település életébe, miközben a gazdasági fellendülés is indult.

1894-95-ben betegeskedése miatt Szentgotthárdon, a rendházban nyugalomba vonult. Felépülése után 1903-tól 1918-ig a zágrábi egyetemen, mint a magyar irodalom tanára működött. Idő közben a kolozsvári egyetemen a horvát nyelvet és irodalmat tanította.

Számos irodalomtörténeti tanulmányt írt, legjelentősebbek: A Zrínyiász és viszonya Tasso-, Vergilius-, Homeros- és Istvánffyhoz, című értekezése. Költeményeket is írt.

Francia költők és írók műveiből fordított. Műfordításai közül említésre méltóak Lamartine válogatott verseinek és középkori latin egyházi énekeknek a fordítása.

1724-ben tett szerzetesi fogadalmat. Ekkor már felszabadult asztalos- és fafaragó mester volt. 1743-ban az első telepesekkel érkezett Szentgotthárdra Heiligenkreuzból, ahol már jelentős munkát végzett. Egy egész műhelyt vezetett, ahol sok mesterlegény megfordult a keze alatt. Ebben a műhelyben készült a templom valamennyi művészi asztalosmunkája. Néhány ezek közül: a templom padjai, oltárok, szószék, a sekrestye összes berendezése, az orgonakarzat stalluma, és valamennyi berakásos intarziás bútor.

A Temetőkápolnában nyugszik

1733-ban már a heiligenkreuzi apátságban dolgozott Giovanni Giuliani műhelyében. Nem tett szerzetesi fogadalmat, hanem szerződés alapján élt és működött az apátságban. 1746-ban Giuliani halála után került Szentgotthárdra, számos jelentős alkotást hagyva Heiligenkreuzba, ahová a későbbiekben is időnként visszatért alkotni. 1755 és 63 között megszakítás nélkül dolgozott Szentgotthárdon. Ő készítette az apátsági templom valamennyi kő és faszobrát.

1727-ben Heiligenkreuzba ment, ahol a neves festő, Altomonte segédje lett. Onnan Szentgotthárdra került 1743 után, ahol az épülő cisztercita templomban és kolostorban festett freskókat és oltárképeket. Francia, német, latin és olasz nyelven beszélt, de nem kívánt pap lenni, inkább a festést választotta.

Néhány nagyobb képe: az ebédlő mennyezeti freskója, könyvtár mennyezete: (Négy sarkalatos erény), A főoltár, a mellékoltárok. Kupolafreskók: A kereszt győzelme, A diadalmaskodó egyház, A bárány végső győzelme. A tanácsteremben a Hajnal című képét csodálhatjuk.

Tanulmányait Szombathelyen, Keszthelyen és Győrött végezte. Bécsben, Grazban és Pozsonyban tanult jogot, Budapesten kap ügyvédi oklevelet.

Iskoláit szülővárosában végezte. Az l. Világháborúban 1914 őszén sebesültként Galíciában fogságba került, ahonnan 1917-ben Svédországon át, mint a vonat orvosa csererokkantként tért haza. Ekkor Pozsonyban írta: Orosz fogságban című könyvét, amely először tudósított a hadifogsági életről.

1884-ban ügyvédjelöltként került Szentgotthárdra, ahol az egész életét végig élte. Egy kis német faluba jött, és halálakor egy magyar kis városias településtől búcsúzott.

Széll Kálmán hathatós segítségével takarékpénztárt hoz létre. Anyagilag is támogatja a gimnázium létrehozását, később a fennmaradását segíti. A dohánygyár Szentgotthárdra építéséért lobbizik. Helyettes bíróként a város csatornázását és az utcák szilárd burkolattal való ellátását kezdeményezi.