A selyemgyár története

   Az 1800-as évek végére az országban jelen volt a textilipar, de selyemszövőgyár még nem épült. Pozsony, Győr, Magyaróvár, Komárom és Szentgotthárd versenyzett a gyár megvalósításáért. Széll Kálmán segítségével Szentgotthárd kapta meg. 1899 október 28-án jegyezték be a gyárat a Bujatti olasz testvérek: Bujatti Herman, Ferenc György és Tódor. Ők akkor Bécsben éltek. A vagyon megteremtője Bujatti György volt. A felépített gyárban a termelés 1901-ben indult. Saját áramfejlesztőt építettek. Az induló 121 szövőgépet Svájcból vásárolták. A munkaerőt a szentgotthárdi és környékbeli lakók alkották. Az Olaszországból vásárolt hernyóselyem feldolgozásához gombolyító és tisztító gépeket is alkalmaztak. Festő és kikészítő részleggel is rendelkezett a gyár.
   A hosszú munkaidő és a rendkívül alacsony bérek miatt 1904-ben a gyárból 250 fő kezdett sztrájkolni a Széll Kálmán téren. Többek között kérték, hogy a férfi munkások napi tíz órai munkaidőn túl este nyolc óráig 20%, éjfélg 50%, és egész éjszakai munkára 100% bérpótlékot kapjanak. A gyárban a szövőmesterek cseh származásúak voltak.
   1910-ben 239 fő dolgozott a gyárban, a termelés folyamatosan növekedett. 1912-ben a közkereseti társaság megszűnt és részvénytársasággá alakult.. Alaptőkéje egy millió  korona volt. 200 szövőgép üzemelt. Egy szövő két gépen dolgozott reggel hét órától este hat óráig, délben egy órás ebédszünettel. Az l. Világháború a termelést fellendítette, de 1920-ban már csak 65 fő dolgozott a gyárban. Ezt követően újra növekedett a termelés. 1925-ben 300 szövőgép üzemelt, a létszám pedig 345 fő lett. A hernyóselyem fonal feldolgozása: a gombolyítás, csévélés, felvetés, szövés, festés után készáruként került a piacra.
   A trianoni országcsonkítás után a burgenlandi munkásokkal szemben a magyarokat bocsájtották el. Tény viszont, hogy a magyarok jó része az otthoni gazdálkodás miatt idénymunkát vállalt. 1928-ban a gyár 626 dolgozójából 77 volt külföldi. 350 gép üzemelt. Svájci, német, francia gyártmányú szövőgépeket alkalmaztak. A gazdasági válság bekövetkezésekor eladták a gépek egy részét. 1931-ben mindössze 100 gép üzemelt. Augusztustól bizonytalan időre bezárták a gyárat. Rendszertelen működtetéssel a gépparkot elhanyagolták, a nyersanyagkészletek elfogytak. 1932-ben még érkezett egy nagyobb megrendelés, ekkor széleskörű összefogást kezdeményeztek a gyár megmentésére, de 1933-ban be kellett zárni a gyárat. Aki tehette, elment Sopronba vagy Budapaestre dolgozni az ottani szövőgyárakba.
   1935 szeptember 14-én egy érdekcsoport megvásárolta a gyárat, és a Bujatti testvérek bevonásával újra beindították a termelést. A szerződésben előírás volt, hogy három éven belül kétszáz munkást kell foglalkoztatni.  A gyár neve "Szentgotthárd Selyemgyár Részvénytársaság lett. Az év végére 70 gép üzemelt és 150 dolgozója volt a gyárnak. 1937-re a gépek száma 343-ra növekedett. A szövők által kezelt gépszám 3-4 volt. A tisztaselyem mellett megindították a műselyemfonalak feldolgozását. A addigi tíz  órás munkaidő helyett bevezették a nyolc órás műszakot.
   1939-42 között bővítették a gyárat. Az irodaépületre emeletet építettek. Akkori célja a konfekcionálás beindítása volt, fehérneműk és női ruhák céljára. A szövödét is bővítették kétezer négyzetméterrel. Megújították a gépparkot és modernizálták svájci tőke felhasználásával. 350 szövőgép és ugyanennyi csévélőgép termelt. Felvetőgépből 18 volt. A szövőgépek közül 140 nyüstös géppel, 50 darab pedig jacquard géppel volt felszerelve.
   A ll. Világháború alatt hadicélokra ejtőernyő-szövetet és lőporzsákok alapanyagát termelte a gyár. 1936-ban 1,7 millió, 1942-ben 4,2 millió folyómétert szőttek. 1944-ben ellátási zavarok miatt 1,3 millió-, 1945-ben pedig közel félmillió métert gyártottak.
   1944 végére 233 szövőgép üzemelt és 159 fő dolgozott. A korábban konfekcionálásra épített üzemrészt katonai kórháznak rendezték be. Az üzemből dolgozókat vittek a sebesültek ápolására.
   1945 elején bérmunkát végzett a gyár  német megrendelésre, német alapanyagból. A munkaidő, egy-egy műszak,  reggel hat órától délelőtt 10-ig és délután három órától este hét óráig tartott. A gyárban katonai fegyelmet tartottak. A visszavonuló német csapatok fel akarták robbantani az áramtrmelő gépeket, de ezt a gépház dolgozói megakadályozták. A harcok során lövedékek csapódtak a gyárba, károkat okozva. A német csapatok a gyár szövetkészletét, 325 ezer folyómétert, magukkal vitték.
   Van egy, a háborús aknarepeszek által szaggatott selyemgyári segédkönyv, amelyben az első beírás 1900 december harmadikán kelt, és jórészt évről-évre , napról-napra rögzítette a kiadásokat és bevételeket név szerint.  Aprólékosan kiolvaható belőle, kik dolgoztak, kikkel állt a gyár üzleti kapcsolatban, mikor volt légiriadó, hány katona fürdött meg a gyár fürdőjében. Az utolsó beírás: "Az üzemi bizottság 1945 június 4.-én kelt igazolása értelmében a gyári pénztárból az oroszok által elvitt pénz 218010,18 pengő." Pontosan ennyi pénz volt a kasszában. Tehát a szövetet elvitték a németek, a pénzt az oroszok.
   1945 április hatodikán Szentgotthárd környékéről lakatosok, gépészek, művezetők és szövők jelentkeztek a gyárban, hogy a háborús károkat megszüntessék. Április 16.-án a csörötneki Bekes-féle vizierőmű áramával beindult a termelés. A gyárban az anyagellátás miatt csak 44 gép dolgozhatott. A kezdetkor elkészült termékeket Svájcba és Bázelba szállították. A tulajdonos szerkezet nem változott. Az 1948-as államosításkor a gyár a Könnyűipari Minisztérium keretében működő Selyemipari központ irányítása alá került. A képzett munkaerő biztosítása érdekében szakmunkás szövő,- és művezető képzés indult. A fonalellátás javulásával egyre több szövőgép lett termelésbe állítva. 1953-ban megszűnt a szövetfestés, kikészítés és budapestre került a Kikészítőgyárba, de bővült a szövödét kiszolgáló felvető, írelő, csévélő és gombolyító üzemrész. Fonalraktár épült, és a szövőgéptipusok között profiltisztítás kezdődött. Ekkor 360 szövőgép üzemelt. A termelés bővítése érdekében háromműszakos munkarend lett bevezetve. A szombat éjszakai műszak vasárnap reggel fejeződött be.
   Új transzformátor állomás épült, és az országos elektromos hálózatra kapcsolták a gyárat. 1955-ben hét millió négyzetméter árut szőttek. A szövők által kezelt gépszám részben már hat lett. 1955-ben az ország 10 selyemgyára a Magyar Selyemipar Vállalat szervezetébe tömörült.
   1956-ban 100 fővel csökkent a létszám, a termelés is visszaesett, de 1960-ra már 8,7 millió négyzetméter szövetet állítottak elő. A szövőgépek korszerűsítésébe kezdtek, Hacoba automata vetülékcsévélő gépeket állítottak üzembe. A korszerűtlen lassú járású gépek helyére Vácon gyártott S212 és S214-es gépek kerültek a szövödébe. A létszám 1100-ra nőtt. 1964-ben a vízellátás érdekében 105 köbméteres víztorony épült. A Könnyűipari Minisztérium Szentgotthárd központjában, a leégett Krányecz-ház helyén 22 lakásos épületet emelt a selyemgyári dolgozók lakásgondjainak megoldására. 1965-ben 12,4 millió négyzetméter szövetet termelt a gyár.
   A világháborút követő első három évben férfi-, és női öltöző épült fürdőkkel. Étkezde létesült a dolgozók részére és üzemi napköziotthon is a  dolgozók gyermekei részére, 60 főnek. A nők nagypályás kézilabda csapata országos hírű volt, és működött lbdarugó és teke szakosztály is megyei szinten. A mai Zöldfa vendéglőnél jól felszerelt kultúrotthona volt a gyárnak, amely később beleolvadt a Lipp-féle bankban működő Kaszagyári Kultúrházba, Szakmaközi Kultúrotthon néven.
   A korszerűsített 60-70 éves vetélős-, és a Váci-gépek üzemeltetése már nem biztosította a megnövekedett minőségi igényeket, és a termékszerkezet bővítését, a szövetgyártás növekvő keresletét, ezért a vállalat nagy beruházásra szánta el magát, amellyel elindult a korszerűbb autómata gépek beruházása a szentgotthárdi selyemgyárba.
   1968-ban 240 millió ft-os beruházással, új autómata svájci gépekkel felszerelt üzemcsarnokot épített a vállalat, benne 240 öncsévélős, unifiles és 120 vetülékváltós SINZAW szövőgéppel. A gyár áttért a szabadszombatos munkahétre. Az egy szövő által kezelt gépszám húszra emelkedett.
   A megduplázódott szövettermeléshez kellett igazítani a gyár többi egységét is. Az előkészítő, írelő, befűző és Meo-részlegeket is bővíteni kellett. Vele együtt új transzformátor állomás és 1200 négyzetméteres fonalraktár is épült. A kézi munka segítésére ekkor kerültek a gyárba a lánckötöző, a lamellázó, a bordatisztító és árutisztító gépek új beruházásként. Ekkor kapott vasúti iparvágányt a gyár.
   1970-re a dolgozói létszám 1590-re emelkedett. A szövettermelés 22,9 millió négyzetméter lett. A Vállalat gyárainak alkatrész ellátása érdekében ezer négyzetméteres alkatrészgyártó üzem létesült. A gyárba visszatértek az igényes szövetet előállító jacquard gépek, lakástextiliák, ruhaszövetek, nyakkendők, cimkék gyártására. 1975-ben több mint 25 millió négyzaetméter szövetet készített a gyár és 1992 főt foglalkoztatott.
   A volt laktanya helyén, nem messze a munkahelyétől, az üzem dolgozóinak összefogásával óvodát épített a gyár. 1979-ben tanműhely létesült a régi óvoda helyén, a szövő szakmunkásképzés biztosítására.
   1980-ban majdnem 27 millió métert termelt a gyár. A vetélős gépek helyett megjelentek a ragadókaros, majd a levegős szövőgépek, amelyek a vetélő elhagyásával sokkal nagyobb sebességre képesek, ezáltal a termelékenység tovább emelkedett és elérte a 34 millió négyzetmétert. a termékek jelentős része került hazai feldolgozásra. Egyre korszerűbb anyagok felhasználását tette lehetővé a vállalat más gyáraiban történt beruházás. Jelentős piacot jelentett a Szovjetunió, de folyamatosan készült szövet amerikai és más nyugati országok megrendelésére.
   A nyolcvanas évek felére a termelőkapacitások lekötése érdekében bérmunkák végzését is vállalta a gyár. Legfőbb partner akkor a Győri Textil lett. Az évtized vége felé egyre jobban éreztette hatását a gazdasági válság. Hiába volt a gyár kapacitása kihasználva, a szövetárak és a vásárlók fizetőképessége egyre romlott, majd bekövetkezett 1992-ben a felszámolás. Százával küldték nyugdíjba és az utcára a dolgozókat.
                                                                  * * *
   Privatizálással az egész üzem 400 millió Ft-ért a bergamoi, olasz Radici Group birtokába került. Az üzemben a termlő területen együtt folyt  a még meglévő MSV-s megrendelésekre a termelés, míg a másik oldalon a szövödét a Lurotex Kft átépítette és új gépparkkal, először vizes gépekkel látta el. A gyár akkori 200 fős létszámból 260 fő kapott munkalehetőséget az új gyárban. Az üzembe állított gépeken a vetülékbevitel vízzel és levegővel történt. A gépek a Bergamoban leszerelt szövödéből kerültek Szentgotthárdra. Az itt üzembe állított gépek  ruhaszövetet, műanyag alapanyagot és bélést termeltek.
   A régi szövöde csarnokában az új 377 szövőgép annyi szövetet  termelt folyóméterben, mint az  MSV-nél a két szövöde kétszer annyi gépe együttesen állított elő négyzetméterben. A szövőgépek fordulata 450, 650, és 730 volt percenként. Az átlagosan kezelt gépszám 29 volt, de működtek géptipustól függően 40 gépes szövőállások is.. A volt automata szövöde csarnokába cérnázógépek lettek telepítve. Hőrögzítés és fonalterjedelmesítés is történt. Az előkészítő üzemrész gépeit nagy teljesítményű felvető és írezőgépekkel látták el.  A legkorszerűbb gépen egy sorba lett állítva a felvető és írezőgép.
   A gyárban történt  a szövetek mosása, hőrögzítése, ezért állami segítséggel 1994-ben szennyvíztisztítót épített a gyár. Végül egy kisebb teljesítményű festödét is megvalósítottak az üzemben. A 2011-es Amerikában történt merénylet után átalakult a világpiac, a Lurotex Kft is nehéz helyzetbe került.
   Ma a gyár területén   több kisebb üzem működik és raktárak vannak.