Az 1800-as évek végére az országban jelen volt a textilipar, de selyemszövőgyár még nem épült. Pozsony, Győr, Magyaróvár, Komárom és Szentgotthárd versenyzett a selyemgyár megvalósításáért, ami Széll Kálmán segítségével sikerült. 1899. október 28-án jegyezték be a gyárat az olasz Bujatti testvérek: Bujatti Herman, Ferenc György és Tódor, akik Bécsben éltek.
A vagyon megteremtője Bujatti György volt. 1901-ben felépült a gyár, amelyhez a gépek üzemeltetéséhez áramfejlesztőt is létesítettek. Svájcból vásároltak szövőgépeket. A munkaerőt a község környékbeli lakói biztosították. Hernyóselymet vásároltak Olaszországból, amelynek feldolgozásához gombolyító-, tisztító-, festő- és kikészítő gépeket alkalmaztak.
A hosszú munkaidő és az alacsony bérek miatt 1904-ben 250-en sztrájkolni kezdtek. Kérték: a férfi munkások napi tíz órai munkaidőn túl este nyolc óráig 20 %, éjfélig 50 %, és egész éjszakai munkára 100 % bérpótlékot kapjanak.
1910-ben 239 dolgozója volt a gyárnak, a termelés folyamatosan növekedett. 1912-ben a közkereseti társaság megszűnt és részvénytársasággá alakult. Alaptőkéje egymillió korona volt. 200 szövőgép üzemelt és egy szövő két gépen termelt reggel hét órától este hat óráig, délben egy órás ebédszünettel. Az I. világháború a termelést fellendítette, a gyár hadiüzemmé vált, de 1920-ban csak 65 szövőgép üzemeltetéséhez volt elegendő alapanyag. 1925-ben 300 gép üzemelt, és a létszám már 345 fő volt a festett készáru termelés biztosításához. 1928-ban
a létszám 626 főre emelkedett, közülük 77 fő volt külföldi. A szövőgépek, amelyek svájci, német és francia gyártmányúak voltak, hamarosan fonal nélkül maradtak. A gazdasági válság bekövetkezésekor a gépek egy részét eladták, ezért 1931-ben csak 100 db maradt. Kénytelenek voltak egy időre bezárni a gyárat. Rendszertelen működtetéssel a gépparkot elhanyagolták, a nyersanyagkészletek elfogytak, bár széles körű összefogás indult a gyár megmentésére, mégis 1933-ban bezárták. A dolgozók egy része más textilgyárakban igyekezett elhelyezkedni.
1935-ben egy érdekcsoport megvásárolta a gyárat és a Bujatti testvérek bevonásával újra beindították a termelést a Szentgotthárd Selyemgyár Részvénytársaságban. 1937-ben 343 szövőgép termelt már, a kezelt gépszám pedig 3-4 gép lett. A hernyóselyem mellett műselyemfonalak feldolgozását is beindították. A tíz órás munkaidő helyett bevezették a nyolc órás műszakot.
1939 - 42 között bővítették a gyárat, emeletráépítést végeztek az irodák felett, hogy a felszabadult területen konfekcionáló részleget rendezzenek be fehérneműk és női ruhák gyártására. Kétezer négyzetméterrel megnövelték a szövöde területét a vásárolt modernebb szövőgéppark üzemeltetéséhez. A 350 szövőgéphez ugyanennyi csévélőgép is termelt.
A II. világháború alatt hadicélokra ejtőernyő-szövetet és lőporzsákok anyagát termelte a gyár. 1942-ben 4,2 millió-, 1944-ben ellátási zavarok miatt közel félmillió métert szőttek, 233 szövőgép üzemelt és 159 főre apadt a létszám. A konfekcionálásra előkészített üzemrészben katonai kórházat alakítottak ki a sebesült katonák gyógyítására, amihez az üzemből irányították a dolgozókat. 1945 elején bérmunkát végzett a gyár német megrendelésre, német alapanyagból. A munkaidő, - egy-egy műszak - reggel hat órától délelőtt 10-ig és délután három órától este hét óráig tartott. A gyárban katonai fegyelmet tartottak. A visszavonuló német csapatok az áramtermelő felrobbantására készültek, de ezt a gépház dolgozói megakadályozták. A gyár teljes szövetkészletét, 325 ezer folyómétert a németek elvitték. Az üzemi bizottság 1945. június 4-én írt igazolása szerint a gyári pénztárból az oroszok által elvitt pénz 218.010,18 pengő volt. Pontosan ennyi volt a pénztárban.
1945. április 6-án a környékbeli selyemgyáriak jelentkeztek a gyárban a háborús sérülések kijavítására és 16-án a csörötneki Bekes-féle vízi erőmű áramával beindult a termelés egyelőre 44 géppel. Az előállított szövetet Svájcba és Bázelbe szállították. 1948-ban a gyár államosításakor a Könnyűipari Minisztérium irányítása alá került a gyár. A fonalellátás javulásával nőtt a termelésbe fogott gépek száma. 1953-ban megszűnt a szövetfestés, kikészítés és a szövetek a budapesti Kikészítő gyárba kerültek feldolgozásra, ugyanakkor bővült a szövödét kiszolgáló felvető, írelő, csévélő és gombolyító üzemrész. A termelés bővítése érdekében három-műszakos munkarend lett bevezetve. Új transzformátor állomás épült és az országos elektromos hálózatra kapcsolták a gyárat. 1955-ben az ország tíz selyemgyára a Magyar Selyemipar Vállalat szervezetébe tömörült.
1956-ban 100 fővel csökkent a létszám és visszaesett a termelés, de 1960-ban már 8,7 millió négyzetméter szövetet állított elő. A géppark korszerűsítésébe kezdtek, Vácon gyártott gépekre cserélték a több évtizede munkába állított lassú gépeket. 1964-ben egy 105 köbméteres víztorony épült. A Könnyűipari Minisztérium a város központjában a Krányecz-ház helyén egy 22 lakásos épületet emelt a selyemgyári dolgozók lakásgondjainak megoldására.
Szociális létesítményekkel bővült a gyár: női és férfi öltözők, üzemi napközi 60 férőhellyel.
A Zöldfa vendéglőnél jól felszerelt kultúrotthona lett a gyárnak, amely később beolvadt a volt Lipp-féle bankban működő Kaszagyári Kultúrházba Szakmaközi Kultúrotthon néven.
Az 1960-as évek második felére a gyár gépparkja már nem biztosította a megnövekedett kereslet és a minőség követelményeit, ezért 1968-ban svájci automata gépekkel felszerelt 360 gépes új szövőcsarnok épült. A kezelt gépszám 20-ra nőtt, és a gyár bevezette a szabad szombatos munkahetet. A megnövekedett szövettermelés újabb beruházások megvalósítását eredményezte. Vasúti iparvágányt kapott a gyár a fuvarozás korszerűsítéséhez. 1970-re a dolgozói létszám 1590-re emelkedett, a szövettermelés évi 22,9 millió négyzetméterre nőtt. A vállalat gyárainak alkatrészellátása érdekében ezer négyzetméteres alkatrészgyártó üzem épült. A volt határőrlaktanya helyén a gyár óvodát épített. 1979-ben a régi lebontott óvoda területén szövő szakmunkásképző tantermek és tanműhely létesült.
A vetélős gépek helyett új rendszerű szövőgépek üzembeállításával tovább nőtt a termelékenység, a szövettermelés és a minőség. Az 1980-as évek második felében a termelőkapacitások lekötéséért bérmunkát vállalt az üzem. Az évtized végére egyre jobban éreztette hatását a gazdasági válság. 1992-ben felszámolás kezdődött. Százával kerültek utcára a gyár dolgozói.
* * *
Az olasz Radici Group megvásárolta a gyárat, Lurotex Kft. néven működtette tovább. Az MSV 2000 fős létszámából 260 fő részére biztosított munkát az új tulajdonos. A szentgotthárdi szövödébe a Bergamóban leszerelt gépek kerültek. Ezeken - vízzel vagy sűrített levegővel működve - ruhaszövetet, műanyag alapanyagot és bélésárut termeltek. A szövőgépek fordulata 450, 650 és 730 volt percenként. Az átlagosan kezelt gépszám 29, de működtek géptípustól függően 40 gépes szövőállások is. Cérnázó, hőrögzítő és terjedelmesítő gépet is üzembe állítottak. Felvetőgépeik a legkorszerűbbek voltak. 1994-ben állami segítséggel szennyvíztisztítót épített a gyár. Egy kisebb teljesítményű festőüzemben is megkezdődött a munka.
2001-es USA-ban történt terrortámadás után átalakult a világpiac, a Lurotex Kft. is nehéz helyzetbe került a megszűnő amerikai kereslet miatt. Ma a gyár területén több kisebb üzem működik, és bérbe adott raktárak vannak.
Forrás:
Németh Antal: A Magyar Selyemipar története. Budapest, 1971
Kürnyek Zsófia:Magyar Selyemipar Vállalat Szentgotthárdi Szövőgyárának története. 1900-1980. Szakdolgozat. Budapest
Saját gyűjtés