Híres szentgotthárdiak - itt született

Híres Szentgotthárdiak – akik itt születtek, itt tanítottak, itt jártak iskolába, vagy a városban éltek és dolgoztak.
Voltak, vannak, és lesznek emberek, akik mindent megtettek, és tesznek, hogy tetteik, cselekedeteik, életük, szakmájuk, képességük, tehetségük minél szélesebb körben ismertté váljon; a személye nevezetes legyen.
Vannak, voltak és lesznek emberek, akik az életükben létrehoznak olyan
cselekedeteket, alkotásokat, felfedezéseket, amivel a nevük széles körben ismertté
válik, függetlenül attól, hogy személyiségük mennyire óhajtotta azt.
Kik Ők, a híres, neves szentgotthárdiak?
Itt születettek, vagy jelentősebb időt töltöttek itt és olyat tettek, amiért illő a nevüket
örökre, vagy hosszú időre megjegyeznünk. Ők, akik életet élnek a haláluk után is.
Mi alapján volt merszünk, bátorságunk ítélkezni, milyen szempontok döntötték el, kit
tekintsenek példaképünknek a város lakói, és az érdeklődők, akik többet akarnak tudni a városunkról?
Elsősorban azokat, akik már bekerültek a lexikonokba, intézményesen őrzi nevüket
az ország, és azokat, akik Szentgotthárdért tettek olyan maradandót, amely a várost
gazdagította, amit akár minden nap is láthatunk, használhatunk. Tevékenységük szerint: művészek, irodalmárok, sportolók, orvosok, politikusok stb.

Név Születési hely Születési dátum Foglalkozás Funkció
Balázs Sándor Nagygeresd 1883-09-17 író, tanár itt tanított
Csákányi László Németújvár (ma Güssing) 1921-01-13 színész itt tanult
Cseley József Cselej 1868-05-11 rajz- és tornatanár itt tanított
Czipott Géza Mártonhely 1882 evangélikus lelkész itt élt, dolgozott
Dancsecs Bojána Szombathely 1990-07-18 sportoló itt szuletett
Demjén Attila Dicsőszentmárton 1926-04-10 festőművész itt tanult
Dóczy József Bodajk 1779-03-09 ciszterci rendi szerzetes és tanár itt élt, dolgozott
Duxler Lajos Szentgotthárd 1911-11-03 tanár, sportoló itt szuletett
Ettre László dr. Szombathely 1922-09-16 kémikus, tudós itt tanult
Falubíró Győző Muraszombat 1908-11-10 ciszterci rendi tanár itt tanult
Francz Josef Schnitzer Wagenben 1707 szerzetesrendi szobrász itt élt, dolgozott
Frühwald (Ettre) István dr. Pozsony 1893-11-09 orvos itt élt, dolgozott
Fülöp Géza Hegyhátszentmárton 1928-03-05 Irodalom- és könyvtörténész itt tanult
Gáspár Károly Rábatótfalu 1914-11-25 tanító itt szuletett
Gebauer Izor, József Pécs 1839-01-28 alperjel, szerzetes tanár itt élt, dolgozott
Gécsek Tibor Szentgotthárd 1964-09-22 sportoló, kalapácsvetö itt szuletett
Gömbös László Csörötnek 1926-05-14 szobrászművész itt tanult
Greksa István Kázmér dr. Pécs 1864-12-23 ciszterci tanár, irodalomtörténet-író itt élt, dolgozott
Gyécsek József Szentgotthárd 1970-01-22 festömüvész itt szuletett
Hambek Alajos Szentgotthárd 1825 járásbíró itt szuletett
Hodászi Ede Szentgotthárd 1911-11-21 tanár, matematika- fizika itt szuletett
Ijjas Antal Szentgotthárd 1906-04-27 pap, író, újságíró itt szuletett
Jobbágyi Gaiger Miklós Szentgotthárd 1892-11-02 festömüvész itt szuletett
Kalász Elek dr. Tormaszentandrás 1905-10-05 ciszterci rendi áldozópap és tanár itt élt, dolgozott
Kerecsényi Dezső Szentgotthárd 1898-06-19 irodalomtörténész itt szuletett
Keserü Balázs Szentgotthárd 1979-05-18 itt tanult, itt szuletett
Keserü Balázs Szentgotthárd 1979-05-18 itt tanult, itt szuletett
Komáromi Gabriella Szentgotthárd 1941-10-01 könyvtáros, író itt szuletett
Kovacsics József dr. Vasszentmihály 1919-09-30 statisztikus, demográfus, ELTE Emeritus Professzor, Akadémiai Dr., egyetemi tanár itt tanult
Kozák László Szil 1913-05-20 színész itt tanult
Kuntár Lajos Csörötnek 1914-06-27 újságíró, könyvtáros, népművelő, haditudósító, művelődéstörténész, szerkesztő, író, helytörténész itt tanult
Kutasné Hoffman Henriette Szentgotthárd 1936-01-23 festő, restaurátor itt szuletett
Kutrucz Rezső Szimőn 1853-04-21 tanár itt tanított
Letényi Márk Ragyocz (Szepes megye) 1846-03-15 ciszteri rendi tanár itt élt, dolgozott
Lipováczi Desits Gyula Csákány 1840-01-23 ügyvéd itt élt, dolgozott
Lóskay Bekény, Benedek Pápa 1828-02-29 ciszteri pap itt élt, dolgozott
Mathias Gusner Alland 1694-09-07 szerzetesrendi festő itt élt, dolgozott
Mathiasz (Marót) Artúr Máriaföld 1877 tanár itt tanított
Mezey Miksa Konrád Pécs 1854-08-13 ciszteri pap itt élt, dolgozott
Pars Krisztián Körmend 1982-02-18 sportoló, kalapácsvetö itt tanult
Pável Ágoston Vashidegkút 1886-08-28 nyelvész, etnográfus itt tanult
Réger Béla dr. Zalaszegvár 1882-04-24 irodalomtörténész itt tanított
Saád Henrik, Jakab Eger 1861-08-12 ciszterci rendi pap és tanár itt élt, dolgozott
Schill Atanáz ciszterci rendi tanár itt élt, dolgozott
Schrezenmayer Gáspár Eschingen 1693-08-13 szerzetesrendi asztalos, ciszterci laikus fráter itt élt, dolgozott
Schwartz Elemér, Lajos Vasvörösvár 1890-08-25 ciszterci paptanár, német-latin szakon nyelvész, a névtudomány és etimológia professzora itt tanult
Szabó László Szentgotthárd 1931-04-15 gyógyszerész itt szuletett
Szabó Miklós Szentgotthárd 1931-04-15 karnagy itt szuletett
Szalma Mari Szentgotthárd-Rábakisfalud 1927-06-24 festő itt szuletett
Széll Kálmán Gasztony 1843-06-08 politikus itt élt, dolgozott

Oldalak