Állomás

Áll, néma és néptelen
a vasútállomás.
Régi fák emlékei
vitatkoznak, nincs semmi más.
Elmart történetek
vissza-vissza térnek,
és sóhajok, titkok,
boldog, boldogtalan évek.

Itt kábult el az élet;
csak ő és ő égetett,
Nap hőjével, fénnyel
szíved kelléke lett.
Te árnyéktalan nyújtottad
éned, vágyad s eged.
Vonatok jöttek, mentek,
nyarat hoztak, sosem telet.

A réges-régi állomás
vár, kérdőre vonna,
hol vétettétek el
súlyát vakvágányra tolva?
Életetek pokla
mitől lett kínra kín,
s megkérdeztétek-e;
ki nem vét alkalmasint?

Elmegy a vonat, el.
Intés, sóhaj itt marad,
fertőz tovább. Gyógyír
nincs, fájdalom szakad.
Ki volt s mért volt hibás,
utólag megkérdezted-e
magad? Míg nem tisztázod,
sosem lesz ellenszere.