Szentgotthárd az 1848-49-es szabadságharcban

   A szentgotthárdi temetőben magas fekete márványoszlop őrzi baracskai Szücs Iván, volt 1848-as honvédtiszt, később az Olaszhonba küldött magyar légió vezérkari őrnagya földi maradványait.
  Szücs Iván Zalaegerszegen született 1825-ben Felesége révén került Szentgotthárdra, ahol ügyvédként dolgozeott.Hiába keresünk egyéb adatokat, emlékeket. A Szentgotthárd történetét bemutató monográfiból is hiányzik az 1828 és 1857 közötti időszak. 1828-ból az adóösszeírás levéltári adatai, 1857-ből a kataszteri felvételek szolgáltatnak adatokat arról, kik is éltek és milyen vagyonnal rendelkeztek. 1848 március 15-ről s az azt követő szabadságharc résztvevőiről, az áldozatokról, a túlélőkről megbizható pontos adatokat csak a pozsonyi és a budapesti levéltárakban történő búvárkodás után lehetne összeállítani.
  Köztudott, hogy a múlt század közepén a verbuvált vagy sorozott katona 10 évig szolgált a császárnak. Kossuth hívó szavára a Monarchia területéről sok katonai egység útrakelt, hazatért és harcolt a fegyverletételig. Kik voltak e környékről származók? 1848 nyarán az első mozgósításra sorozott szegényebb polgárok, földtelen zsellérek, szolgák és önkéntesek, lettek nemzetőrök. Hat hét eltelte után igyekeztek otthagyni alakulataikat és sokan hazajöttek. A vármegye augusztus 23-án rendkívüli közgyűlésen, háromezer önkéntes kiállítására kötelezte magát, azzal a kikötéssel, hogy a kiállítási költségeket az egész lakosság viselje. 127 lélek után 2 ujjoncot kellett kiállítani. Szentgotthárd lakossága akkor körülbelül 850 fő lehetett, így sorozni valószínű 13 főt kellett. Az apátság területén tizenegyezer ember élt megközelítőleg, ezért 173 fő körül kellett besorozni.
  Tizenkilenc és huszonkét év közötti fiatalokat soroztak, és ha e korosztályból nem telt ki a létszám, akkor 23-26 évesek kerültek sorra..
  A követelmény: legalább 161 cm magas legyen. A sorozás Szentgotthárdon november 7, és december 23. között zajlott le. Vezetője Petók János őrmester és Koller György fóorvos volt.
  A sorozás módja: 1.Sorshúzás, ahol az összeírt, alkalmas fiatalok közül kisorsolták, ki legyen újonc. Szerepe ott volt jelentős, ahol több volt a fiatal, mint a szükséges létszám. 2. Kor szerinti sorozás, ahol kevesebb volt a 19-22 év közötti, mint a szükséges kirótt létszám. A hiányzót itt a 23-26 évesek közül kisorsolták. 3. A toborzás, ahol zene, tánc és itatás mellett, az önként jelentkező aláírta a bevonulást. Az újoncok 20 pengő foglalópénzt kaptak.
  A besorozott vagy kisorsolt személynek nem kellett bevonulnia, ha önmaga helyett valakit állított. Követelmény volt, hogy a sorkötelessel azonos vallású legyen.
  Szentgotthárd és környéke lakói között sok volt a német anyanyelvű lakos, akik nem vonultak be, hanem önmaguk helyett mást küldtek. Ennek ára 80-120 pengő között változott, de előfordult ennél nagyobb összeg lefizetése is. A vagyonosok is megválthatták magukat.
  A szegényebb családok beadványokkal fordultak a tekintetes előljárókhoz, hogy mentsék fel egyetlen, őket eltartó fiúkat, vagy a kisorsolt fiú helyett másik, megnevezett gyermeküket vigyék el katonának. A levéltári papírok között olyan megyei dokumentumok is vannak, amelyben a sorozó kéri a tisztviselő urat, intézkedjen az elbújdosott személyek előállítására, mert előkerülésükig a következőket nem tudja sorozni.
  Szentgotthárdról vonult be Held Ferenc asztalos, aki a gyanafalvi Nagy József helyett vállalta a katonáskodást. Istvánfalváról Vanda János vonult be újoncnak, akit a Szentgotthárdon összegyűjtött pénzből fizettek meg. Pintér József szengotthárdi lakost Hidegkut fizette. Hambeck Alajos technikus önkéntes hazaszeretetből vállalta a katonáskodást. Augustin János asztalos és Backer János papírgyártó Pozsonyból került szentgotthárdiként a szabadságért harcolók közé. Ugyancsak itt került sorozásra Bauer Péter Badafalváról, Schrammel Pál Németújvárról, Engel Henrik üveges Ujfaluból, Zwertecska Antal Csehországból, Ruberti Jakab könyvkötő Olaszországból, Hager Antal fazekes Felső-Ausztriából. Schrey József szentgotthárdi csizmadia a szentgotthárdiakat képviselte. Zsidáról Takács József és Lukács József lett katona. Zsidahegyről Feréncsek János, Pörs Mihály ésHajdinák Péter.
  Kethelyről Dolgos József polgárt Német-Szentgrót fizette. Németh György polgárt, Köncz József, Krajczár Ignácz, Mesics Márton és Mesics József szolgákat és Dancsecs János diákot, mint sorköteleseket sorozták.
  A szabadságharcot követő önkényuralom elől valószínű, hogy sokan elindultaak szülőhelyükről. Egy kozel tíz évvel későbbi összeírásban azok szerepelnek, akik megmaradtak a faluban vagy városban. Ebből tudjuk meg, hogy Hambeck Alajos önkéntes kapitányi rangot szerzett a 45. zászlóaljnál, és Borosjenőnél kapitulált. Ezt követően kényszersorozásra került, ahonnan megváltva visszatért Szengotthárdra, majd a bécsi műegyetemen tanult és járási esküdt lett. Schrey József csizmadia szintén a 45. zászlóaljnál szolgálva, tizedesi rangok kapott. Ő a csornai ütközetben a bal lábán három golyó által megsebesült.
  Zsidára Lukács József, mint honvéd érkezett vissza, akinak bal felső karját Ihászinál ágyugolyó törte. Megrokkant, munkapóképtelenné vált.
Kethelyen Krajczár Ignácz szolga élt, aki a 45. zászlóaljban szolgált. Ő Csornánál a bal térde felett sebesült meg golyótól. Temesvárnál a császáriak elfogták és besorozták. Németh György honvéd talán látta a 13 aradi vértanú kivégzését, mielőtt hazaküldték az utolsó állomáshelyéról, Aradról.
  A szabadságharc áldozatainak önfeláldozását nem befolyásolja az, hogy önkéntesként hazaszeretetből, vagy sorozottként, illetve kisorsoltként vállalta a halált és azt sem, mint tette sok fiatal iparoslegény, akik Európa tájairól Szentgotthárdra érkezve, és az életbenmaradásban bizakodva jövőjük megalapozását remélték mindhiába a foglalópénzből.
  Hőseink lettek ők: Augusztin János, Bauer Péter, Backer János, Engel Henrik, Hager Antal, Held Ferenc, Ruberti Jakab, Schrammel Pál, Zwertecska Antal.
  Zsidáról: Takács József, Feréncsek János, Pörs Mihály, Hajdinyák Péter.
  Kethelyről: Dancsecs János, Lukács József,  Mesics Márton és Mesics János.

      Szentgotthárd környékiek az 1848-49-es szabadságharcban
Szentgotthárd lakosságának nagy része elszakíthatatlanul kötődik a környék falvaihoz. Szülők, nagyszülők, későbbi ősök vonzák ma is szülötteiket, rokonaikat. Továbbélő nevek sejtetik századokra visszamenőleg a családfák eredetét. Neveket idézhetek arcok nélkül. Némelyiküknk talán hasonmása a szabadságharcban résztvevő elődünknek.
  A környező falvakból a katonaságba állók száma nagyon változó. Rendkívül nagy a keveredés, ki, ki helyett vállalta az egyenruhát és vele sokszor a halált is, ezért a település lélekszámához viszonyítva hiába számolnánk 127 főre az újoncot. Így melyik falué a hősi halott, ahonnan katonának állt, vagy aki helyett életét áldozta? Oda sorolom őket, ahol laktak, amikor katonává váltak.
  Rábafüzesre visszatért Huber Lajos hadnagy, evangélikus tanító, aki a 6. zászlóaljnál, majd később a Tirol vadász csapatnél szolgált. Kropf Mihály honvéd Csornán a jobb fülénél megsebesült. Körbler János honvéd a jobb lábán sérült meg. Körbler Ferenc hazatért, de hamarosan meghalt. Joszt Mihály honvéd a 45. zászlóaljnál szolgált, mint a legtöbb környékbeli katona. Köppel József honvéd hazajőve a grófnál lett erdős. Kropf József honvéd hazajött, de itthon meghalt. Hazatért még Koller Ferenc, Pummer János és Freiwald József. Életét áldozta a hazáért: Kherbler János, Kherbler Ferenc és Krutz Ferenc.
  Jakabházáról bevonult és hősi halált halt: Gergöl Mátyás
  Alsórönökre hazatért: Szulczer Mihály honvéd, aki a 35. zászlóaljnál szolgált. A móri csata után elfogták az osztrákok,és besorozták a Monarchia seregébe. Kováts Péter honvéd, mint a többi alsórönöki, szintén a 35. zászlóaljnál szolgált. Tóth János honvéd a móri csata után jött haza. Keppel Ferenc honvéd a szabadságharc után itthon meghalt, egy árvát hagyott hátra vagyon nélkül. Hartler István honvéd Perczel Mór táborában szolgált. Mórnál fogságba került, az osztrákok besorozták. Steiner Mihály honvéd szintén fogságba került Mórnál és besorozták, de Budáról az osztrákok hazaküldték.
  Felsőrönökre hazajött Hauser Ferenc honvéd, aki a 6. honvéd zászlóaljnál szolgált és Lugosnál a jobb arccsontja megsérült. Hauser György honvéd, aki a 35. Zászlóalj katonája volt. Mórnál elfogták és besorozták az osztrák seregbe. A marmadik Hauser fiú, János helyett Cseh Mihály vonult be katonának, de ő nem tért vissza. Kroboth Imre honvéd Jakabháza helyett lett katona. Ő Átsnál megsérült, az osztrákok elfogták és besorozták. Schmelczer András honvéd a 6. zászlóaljnál szolgált. Életét áldozta. Cseh Mihály, Niklesz Mihály, Ártinger János, Köpl Mihály.
  Rábagyarmatra visszatért Huszár József honvéd a 45. zászlóaljból, akit Aradról küldtek haza. Zenks György honvéd, későbbi urasági erdős Világoson tette le a fegyvert. Akik életüket áldozták szabadságunkért: Kardos József, Kosits Pál, Tóth József, Kocsis jános, Joó Mihály, Horvéth Péter, Huszár Ferenc és Andorka Péter.
  Csörötneken élt Nagy Pál honvéd, akinek a bal keze sérült meg, az osztrákok elfogadták és besorozták. Hadas Ferenc honvéd a csornai csatában megsebesült. Zsámpár József honvédet, aki mint a többi csörötneki és magyarlaki a 45. zászlóaljban szolgált,  Aradon került az osztrákok fogságába, de nem sorozták be, hanem hazaküldték. Zarka Mátyás honvédnek, aki később kovácsként dolgozott, Budán a jobb lábszára megsebesült, Pestről hazaküldték. Akik életüket áldozták: Vadász Ferenc, Molnár Pál, Zsámpár józsef, Szarka Mátyás, Molnár József, Kaszás Péter, Kozó Ferenc, Dancsecs Pál, Szukits Ferenc.
  Magyarlakra visszatért: Molnár József honvéd, aki Komáromnál kapitulált. Herczeg Ferenc honvéd is Komáromnál fejezte be a katonáskodást. Ő ott a  jobb kezére kardvágást kapott és nyomorékká vált, kezét mozdítani többé nem tudta. Gálovits György honvéd a 45. zászlóaljban sszolgált. Léván bal csípőjén megsebesült. A csornai csata után hazaküldték. A hazáért áldozta életét: Horváth Imre, Nagy György, Horváth Ferenc és Farkas Ferenc.
  Máriaujfaluba - Kisfaludra Tóth György honvéd tért vissza, aki Komárom vára feladása után indult haza. Mesits Ferenc honvéd Talapatkára jött vissza Aradról. Életét áldozta Mesits József, Buchass Mátyás, Horváth Zsigmond, Magyarics Ferenc, (Mesits József testvére, Mesits Imre helyett lett katona.)
  Tótfalvára hazatért Szaller József honvéd, akinek bal lába Temesvárnál rakétától megsebesült. Onnan haza is küldték. Pavlits Ferenc honvéd Csornán bajonett szúrást kapott a bal térdébe. Haza Temesvárról jött. Innen vonult be még, de összeíráskor már nem volt Tótfalván: Pavlits József, Forján Ferenc, Cser József, Krapics Pál, Fergyán Miklós, Pozdai Ferencz és Paroli József.  Meghalt a hazáért: Bartakovics Péter, Krapits Bálint.
  Szakonyfalvára visszatért Csuk József honvéd, aki a 45. zászlóaljnál szolgált. Csornán lábsérülést szenvedett. Temesvárnál fejsérülést kapott, egy budai robbantásnál a szeme megsérült és rövidlátó lett,  Aradnál kapitulált. Düh János honvéd Temesvárnál megsebesült, Szegedről hazaküldték.  Márkus András honvédot Temesvárról küldték haza. Vogrin János honvédot, aki egyébként varga volt, a pesti kórházból küldték haza a szabadságharc után. Szakonyfalváról sorozták még Zámodics Ferencet és Mákos Andrást. Életét adta: Csuk István.
  Alsószölnökről katonának ment és hazatért: Szulczer Mihály, Kovács Péter, Keppel Ferenc, Tóth János, Hartler István, Steiner Mihály, Perschi István, Kovács György, Vaiszik János. Életét áldozta: Fidler György, Domiter Ferenc, Preininger Ferenc, Lancsár József és Vaiszik János.
  Felsőszölnökről nagyon sokan vállalták a mások helyetti katonáskodást. A szabadságharcban részt vettek: Kühár István, Ficzkó János, Bédek József, Koltai István, Csuk József, Csuk György, Labrics János, Guba Mátyás, Labricz Ferenc, Horváth József (1826), Horváth Ferenc, Korpics Mátyás, Skaper Mátyás, Skaper József, Szukics József, Horváth József (1829), Mukics Mátyás, Ropos jános, Lázár lőrincz, Grebenár József. Életét áldozta: Skaper Mátyás, Mukics Mátyás, Császár György, Lázár Lőrincz, Labricz János és Grebenár József.
  Istvánfalváról hazatért Koszár Mátyás honvéd, akinek bal lába Csornán, jobb lába Budán sérült meg. Sakk Fülöp honvéd a 45. zászlóaljban harcolt. Hodász  Mihály, Holecz András, Vajda Márton, Doncsecz  Mátyás, Grah István is hazatért. A bevonultak között volt még Magyarics Ferenc, Nándor János, Dancsecs József, Domiter János és Koszár János. Hősi halált halt Dömötör János, Vanda János és Szollár József. Vanda János Szentgotthárd helyett vállalta a halálba menetelt. Szollár József pedig Szakonyfalva helyett.

  Múltunk egyik legdicsőbb szakasza volt az 1848-1949-es szabadságharc. Hajtsunk fejet és jegyezzük meg  jövő számára is a neveiket.
  (Megjelent: Szentgotthárd újság 1990 szeptember  és októberi  számaiban.)
 

Adatok még:
1879 decemberében hunyt el Ivánkovits János címzetes nemzetőr őrnagy Szentgotthárdon és a régi temetőben helyezték örök nyugalomra . Vasvármegye t.h. Kormánybiztosa volt. Falragaszon tudatta az ácsi győzelmet.(Az 1848-49-iki Magyar Szabadságharc története 1894 lll. 321 0ldal)