Bejelentkezés

A Hunyadi úton, a buszpályaudvar helyén, a kápolna körül volt Szentgotthárd legelső köztemetője, amelybe egészen 1930-ig temetkeztek.
A temető kápolnája Szentgotthárd egyik legősibb épülete. Egy 1734 körül készült akvarellen látható, torony nélkül, déli bejárata felett kereszttel. A kápolnát 1756-ban Eberl Gusztáv szentgotthárdi születésű ciszterci lelkipásztor bővítette toronnyal és kriptával. A kápolnát eredetileg a Boldogságos Szűz, Szent Flórián és Szent Sebestyén tiszteletére emelték. Faoltárát az apátsági templomban működő ciszteri szobrász, Josef Schnitzer készítette.
A kriptában összesen 30 sírboltot alakítottak ki, ezek mindkét irányban, ötös sorban, egymás felett hármasával helyezkedtek el. Közülük négy üresen maradt, mert egy 1777-es rendelet tiltotta a templomban és kertjében való temetkezést. E kápolnába temették 1756-tól a rend elhunyt tagjait. A kripta őrzi a három laikus fráter, az asztalos Kaspar Schrezenmayer, a festő Matthias Gusner és Christian Weidlinger jeles könyvkötő földi maradványait is.
1861-ben a kripta eredeti lejáróját a kápolna nyugati oldalán elfalazták és feltöltötték. A kripta lezárása után a kápolna eredeti oltárát átvitték a Plébániatemplomba, a kripta oltára pedig mai helyére került, amely alá helyezték a kriptában nyugvó ciszterek és laikus fráterek sírfeliratát. A padok 1861-63 között készültek az apátsági templom berendezésével egy időben. Ezután még négy heiligenkreuzi ciszterci szerzetest helyeztek az ősi temetőbe a kápolna fala köré, sírkövük a templom falába lett beépítve, mint az őket követő 12 zirci ciszterci rendtagé is.
1820-ban restaurálták. 1895-96-ban Lang József szentgotthárdi építőmester vezetésével átépítették a mai neogótikus formájára, színes ablaküvegekkel és historizáló falfestéssel díszítették. Az 1900-as évek végére a kápolna állaga erősen megromlott. Polesznyák László helyi lakos gyűjtést rendezett, az összegyűlt adományokból restaurálták 2000-ben.
Vakarcs Kálmán 1935-ben megjelent könyvében a "régi temető" leírásában említi a Roszner és Desits család mauzóleumát, Gubicza Ákosnak, a nyugat-magyarországi harcokban 1921-ben hősi halált halt felkelőnek sírkövét. A temetőt 1930-ban lezárták, mivel nem volt már benne szabad hely. Ekkor nyitották meg a vasút mellett az új temetőt.
1950. március 15-én a Vas Népe ezt írta: "Felszántják a régi temetőt és áthelyezik a kaszagyár előtti utat Szentgotthárdon." Aki megfizette, hogy hozzátartozója maradványait átvigyék az új temetőbe, azt exhumálták és újratemették új helyén. Aki ezt nem tudta megoldani, annak sírját eltüntették. A sírköveket a Rába-híd mellett a part megerősítésére
használták. 1972-ben a temetőkápolnát meghagyva, előtte nyitották meg az autúbusz-pályaudvart.
Források:
Szilágyi István: A városkép alakulása az 1800-as évektől (Szentgotthárd monográfia)
Zlinszkyné Sternegg Mária: A szentgotthárdi ciszterci apátság története és művészetének emlékei. (Szentgotthárd monográfia 1981)
Vakarcs Kálmán: Szentgotthárd és környékének ismertetése. 1935