Jelenlegi hely
A Hunyadi úton, a buszpályaudvar helyén, a kápolna körül volt Szentgotthárd legelső köztemetője, amelybe egészen 1930-ig temetkeztek.
A temető kápolnája Szentgotthárd egyik legősibb épülete. Egy 1734 körül készült akvarellen látható, torony nélkül, déli bejárata felett kereszttel. A kápolnát 1756-ban Eberl Gotthárd szentgotthárdi születésű ciszterci lelkipásztor bővítette toronnyal és kriptával. A kápolnát eredetileg a Boldogságos Szűz, Szent Flórián és Szent Sebestyén tiszteletére emelték. Faoltárát az apátsági templomban működő ciszteri szobrász, Josef Schnitzer készítette.
A kriptában 15 sírboltot alakítottak ki, ezek ötös sorban, egymás felett hármasával helyezkedtek el. E kápolnába temették 1756-tól a rend elhunyt tagjait. A kripta őrzi Eberl Gotthárd, az asztalos Kaspar Schrezenmayer és a festő Mathias Gusner hamvait is. Josef Schnitzer szobrász készítette oltárát, eredetileg az apátsági templom kriptája számára, de egy 1777-es rendelet tiltotta a templomban és kertjében való temetkezést, ezért a templom kriptáját lezárták, az oltárt a temetőkápolnába helyezték át.
1861-ben a kriptát lezárták. Eredeti lejáróját a kápolna nyugati oldalán elfalazták és feltöltötték. Az oltár alatt és körül a padlózatba helyezték el a kriptában nyugvó szerzetesek sírtábláit. A padok 1861-63 között készültek az apátsági templom berendezésének felújításával egy időben. Ezután még három heiligenkreuzi ciszterci szerzetest helyeztek az ősi temetőbe a kápolna fala közelébe, sírkövük a templom falába lett beépítve ugyanúgy, mint az őket követő 16 zirci ciszterci rendtagé is.
A kápolnát 1820-ban restaurálták. 1895-96-ban Lang József szentgotthárdi építőmester vezetésével átépítették a mai neogótikus formájára, színes ablaküvegekkel és historizáló falfestéssel díszítették. Az 1900-as évek végére a kápolna állaga erősen megromlott. Polesznyák László helyi lakos gyűjtést rendezett, az összegyűlt adományokból restaurálták 2000-ben.
A kápolna körül volt Szentgotthárd temetője. Vakarcs Kálmán 1935-ben megjelent könyvében a "régi temető" leírásában említi a Roszner és Desits család mauzóleumát és Gubicza Ákosnak, a nyugat-magyarországi harcokban 1921-ben hősi halált halt felkelőnek sírkövét. A temetőt 1930-ban lezárták, mivel nem volt már benne szabad hely, ekkor nyitották meg a vasút mellett a mostani temetőt. Gubicza Ákos síremlékét 1939-ben a község által adományozott díszsírhelyen állították fel.
1950. március 15-én a Vas Népe ezt írta: "Felszántják a régi temetőt és áthelyezik a kaszagyár előtti utat Szentgotthárdon." Vagyis felszámolták a temetőt. Akinek a hozzátartozója megfizette, hogy maradványait átvigyék az új temetőbe, azt exhumálták, és újratemették új helyén. Aki ezt nem tudta megoldani, annak sírját eltüntették. A sírköveket a Rába-híd mellett a part megerősítésére használták. 1972-ben a temetőkápolnát meghagyva, előtte nyitották meg az autóbusz-pályaudvart.
Források:
Szilágyi István: A városkép alakulása az 1800-as évektől (Szentgotthárd monográfia 1981)
Zlinszkyné Sternegg Mária: A szentgotthárdi ciszterci apátság története és művészetének emlékei. (Szentgotthárd monográfia 1981)
Vakarcs Kálmán: Szentgotthárd és környékének ismertetése. 1935