Ó, hogy gyűlölöm...

     Ó, hogy gyűlölöm...

Ó, hogy gyűlölöm az üres terpeszkedést,
adózást a kényelem kvarc-hegyén.
Fény varázsa szentel, vagy a sötétedés
szúnyograja tesped körém,

meghal a gondolat, kifoszt, mint halott
ruháját a zsoldos. Üres e kincs,
vér tapasza, melyben kielégül a zsold,
de eszmei értéke nincs.

Az értelem foszlányait egybe fűzve
űznek az akarás máglyáira
anyám génjei. Anyám a létem tükre,
örök szikra a tettbe írva.

Már nem tudom felmérni, mi fér még körém,
s abból nyakamba mit aggathatok?
A pihenés az kizárt, mert húz az örvény,
pőrén húz, s rossz úszó vagyok.