Jelenlegi hely
Ősz, szeptember
Hangok sóhaja sejti a nyarat.
A révbe ért tavasz ködkönnye gyöngy.
A levelek, mint pengve elszakadt
húrok hullanak s nem zsong a barna tölgy.
Elaggott arcú fák tar magánya
kibontja fészkek nyári rejtekét.
Árulást sejtő nyírfák fehér ága
széttárja karját, nem érzi a helyét.
Színeket szül a múlás. A konok
krizantém készül csak; örök dacot
hirdet a sírokra kárhoztatott.
Fénytől búvó árnyak osonása
volt tavaszom, pokol rivalgása
a nyaram, a mégis gyönyörű halott.
* *
Virágot kérsz tőlem! Gyorsan hervad,
így én a magját adom, hosszú időd
vele töltöd, míg kinyílva jelt ad
és elburjánzik sejtjeid között.
A hervadás magányában szorongó
levelek neszét hallom hajadon
félni. Ne bánd, ha hív az őszi torzó;
teljes az élet, halni nem hagyom.
Várandós csendet faggat a mező.
Számvető eltakarítás tarol.
A nyár fintora ez s feledhető?
A múlás ráncaiba menekül
a megélt élet. Ne félj, nem vegyül
örök télbe, tavaszt hoz a hó alól.