Bejelentkezés

A Hunyadi út előkertes házainak sorában középen áll az óragyár. Részvénytársaságként alakult meg. 1896. január 20-án 500 koronás részvényeket bocsátottak ki, majd a Szombathelyi Törvényszéken mint cégbíróságon, bejegyezték az Első Magyar Óragyár Rt. Szentgotthárd elnevezésű üzemet, hétszázezer korona tőkével. Egy svájci óragyár teljes felszerelését vették meg 250 ezer frank becsértékben július elsején. Az üzem felállításával megbízták Aeby Alfred és Bellenot Arthur svájci gyárosokat, gyárvezető lett Aeby Alfred és Schlesinger Rafael. Az apátság ennek hírére felemelte a telek árát, de végül az eredetileg megbeszélt összeget elfogadták, és Lang Ignác szombathelyi vállalkozó irányításával megkezdődhetett az építkezés. Április elsején volt az alapkőletétel, 27-én már álltak az alapfalak. Augusztus 30-án termelésre készen állt a gyár.
1896. június közepén 70 munkás érkezett Svájcból az óragyárba. Augusztus 2-án megérkeztek az első gépek, saját áramforrást használtak a működtetéséhez. Harminc magyar dolgozót is alkalmaztak, kiválogatásuknál a kézügyesség volt a döntő szempont.
A gyár indulásától kezdve tőkehiánnyal küszködött. A gyártott zsebórákon az eredetet igazoló kakas-jelet, típusjelet, majd később ezt kiegészítve, "Szt. Gotthárd" feliratot alkalmaztak. Az óráknak azonban nem volt keletjük. 1899-ben csődbe jutott a gyár.
1902-ben az Első Magyar Óragyár felszámolásáról ad hírt a Központi Értesítő, a céget Stern Antal vette meg. A működés azonban újabb akadályba ütközött, 1903-ban a munkásai kezdtek sztrájkba. A sztrájknak tárgyalásokkal vetettek véget. A Magyar Órások Szaklapja (1903. 11. sz.) beszámolt az újraindított gyár termeléséről: ezüst tokok előállításával, illetve zsebóra szerkezetek összeszerelésével naponta kb. 120 különféle órát készített a 76 munkás.
A gyár azonban leégett. A Honi Ipar c. lap 1904. aug. 15-ei írása adta hírül: „A szentgotthárdi óragyár, mely Stern S. Antal órás czég és Forray Miklós tulajdona, teljesen leégett. A gyár 200.000 kor. erejéig volt biztosítva a Trieszti általános biztosító intézetnél.”
Az újjáépítés Kohn Fülöp bécsi óra-nagykereskedő vállalkozónak és az állami támogatásnak köszönhető. 1906. szeptemberben közli a Magyar Vaskereskedő c. lap, hogy „A szentgotthárdi óragyár létesítésének terve közeledik a megvalósulás felé. Cohn Fülöp bécsi czég-nek a kormány 200.000 kor. államsegélyt engedélyezett, melylyel szemben a gyáros köteles 500.000 koronát beruházásokra fordítani, 1.000,000 kor. forgalmi tökét befektetni és 400 munkást foglalkoztatni.” 1908-ban hivatalos neve: Nemzeti Óragyár Szentgotthárd, Kohn Fülöp.
A gyárban tapasztaltakról a Magyar Órások Szövetségének 1910-ben Szentgotthárdon tett látogatásáról a szaklapjuk részletes és lelkes beszámolót közölt. (Magyar Órások Szaklapja 1911. dec. 15.): „… a szentgotthárdi óragyár az óraszerkezetnek több részét készíti, mint akármelyik svájci óragyár. Hiszen szemünk előtt folyt a munka, láttuk, hogy a számlap, hajszálrugó, gátkerék, tengely és mutatón kívül minden részt készít a gyár jól begyakorolt munkásgárdája a legmodernebb automatikus gépek segélyével.” „Ebben az időben, tehát másfél évvel ezelőtt, közel 300 munkást foglalkoztatott a gyár, 70%-ban Szentgotthárdról és környékéről való fiukat és leányokat, és csupa magyar anyagot használt fel. A gyár nagymérvű fejlődését igazolja az az értesülésünk, hogy ma 460 munkást foglalkoztat és ez évben, 1911-ben, 500,000 darab órát készített a Nemzeti Óragyár.”
Svájci és amerikai gépeken dolgoztak. Öt teremben végezték a különböző munkafázisokat: Az első helyiségben az ezüst- és fémtokot gyártották. A következő három teremben az órák finom alkatrészei készültek. A negyedik és ötödik teremben folyt az összeszerelés. Egy 1910-es újságcikk szerint 270 automatikus gép, 320 munkással gyártott háromezer darabot heti átlagban. 80 tanoncot is alkalmaztak. Az erőátvitelt és a világítást saját áramteleppel oldották meg. Ötven lóerős motor és tizenkét lóerős világítási dinamó működött. A gyár abban az évben 280 ezer darab zsebóra gyártását tervezte.
1912-ben Gyanafalván fióküzemet létesítettek harminc munkással. Ez az időszak volt a gyár fénypontja. Dolgozóik közül Hülle Katalin és Edelsohn Leó megalapították az Uránia filmszínházat.
A I. világháborúban a gyár dolgozóiból sokat besoroztak, köztük a külföldi vendégmunkásokat is, és számosan nem tértek vissza. 1919-ben 176 dolgozója volt a gyárnak. A trianoni békeszerződés következtében a dolgozók 35 %-a az elcsatolt területekre került, köztük a 17 mesterből nyolcan. A gyanafalvai fióküzem is elveszett. Ezt követően a termelés volumene többé nem érte el a világháború előtti termelési értékeket. Kedvezőtlenül alakultak a piaci lehetőségek, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, és nehéz volt külföldről nyersanyagot vásárolni, még nehezebb termékeinket külföldön eladni.
1925-ben a gyár befejezte az óragyártást Szentgotthárdon. Az üzembeszüntetés 130 munkást és ugyanannyi munkáscsaládot érintett, akik ily módon nehéz helyzetbe kerültek. A cég Bécsbe költözött, a gépeket és az iratokat elszállították. Az idetelepült vendégmunkások is követték a gyárat családostul. Az üresen maradt épületet a szentgotthárdi kereskedők használták raktározásra 1929-ig. Ettől kezdve a gyár épületeiben gyógyító jellegű tevékenység kezdődött.
Források:
Központi Értesítő 1897. 01. 21.; 1898. 03. 13.; 1902. 02.14.; 1908. 01.07.
Honi Ipar 1904. 08. 15.; 1908. 01. 01.
Magyar Vaskereskedő 1906. 09. 16.
Magyar Órások Szaklapja 1911. 12. 15.
Friss Újság 1924. 10. 02.
http://www.magyarorak.hu