Jelenlegi hely
A csend színeit fírtatom.
Behunyt szemem Katakombája
felsejteti árnyak jóslatait
belehulló apró csillagárral.
És látom, ahogy az erdő szélén
fényt szitál a csend. Hallom
hulló hamvas neszezését.
Érzem fullánkos sejtetését
átszűrt idegek merevségén,
ahogy átlép más dimenzióba,
és pompát tivornyáz virágok
ölelő zsendülései között;
méhek, darazsak, lepkék
szárnyfuvallatait kidobolva.
Érzem magánya zuhanását
a szoba rezzenéstelen éjén,
amikor megosztja velem a percek
fekete fátylát tapintó időt,
amikor nem a hallható csend érintése sejmesül körém,
hanem megosztó semmi láza,
s a kavargó gondolatok fészkét
kirakja vérszívó tövisekkel.
A fény csendjét szeretem lefejteni
fákról, hegyekről, a vízfelszín
délutáni henye nyugalmáról,
és kipárnázom gondolataim
kúszált áramlatait, hogy
ne zavarhassák a csendet.