Jelenlegi hely
A fájdalom sarjai csatát vívnak
a gyógyszerek pergőtűzében.
A résnyi remény ad biztatást
a túlélhetőség hozományára.
Az apró jelek lidércei még nem
kísértenek, nem vernek éket
idegeim széteső rendszerébe.
Megtángált szívem
kattog, zörög, kihagy egy-egy ütemet,
és letompítja lépteim szaporodását...
A gondolat szárnyait megnyirbálja
a test tűrőképessége,
de a helyreállt rend Kiparcellázza
az akarat jóhiszeműségét.
Kinézek az eső utáni égre.
A borult falu fölött egy fénynyaláb
átsüt és ragyog pár ház színvarázsa.
Várom az oszló ködvilág
morzsái mögött az egész táj
impresszionista színtolongását.
A monoton őszi szántás
millió apró látomássá vegyül,
s érzelmeim elnyelik a fájdalom
analfabéta tükröződéseit.
A feladhatatlan élet robaja
felméri, felszabja a csend mirigyeit.
Most megint küzdök a száguldás
mámoros labirintusában.
Csellengve rögzítek
egy órát vagy napot, tán éveket?
Menj vonat, verj szív, húzd terhed, jó így!
E cammogó mozgás végtelen lehet,
s nem akarom, hogy közeledjen
a célállomás.