Gének

Már készültek hatni a gének.
Minden osztódó búja sejt
megkapta jeleid szent igének.
Nem tudták hol vagy s így mi rejt,
de leszel, az biztos volt nekik.

Megértél; kín, keserv, magány kísért,
kedv gyönyör, boldogság ölelt.
Maradtál, felmérted mi mennyit ért,
szorongtad, mennyi idő telt,
s kétes reményhez elég-e a hit?

Megvívott csatád zord emlékkövén
a fényhiúság, az árnyarány
változva ostoroz; puha fölény,
máskor félszeg búvó parány,
ahogy az észrend lepergeti.

Kerekded terved felszegi erőd,
a gének hálója feszeng,
hogy naponta újra adja a nőt,
ki más vénával született,
s bearanyozódtak elvei.

Marad-e a jövődre hallgató?
Súgd, mit áldoztak a gének!
Jeligének a tiszta szó
békeként ajkadba mélyed.
és ékszerszíved elnyerheti.