Kell

Már nem tudok olyat tenni, miben
az értelem lényege nem te vagy.
Vezeklő gondolat kísért s nem ad
feleletet. Vagy kevés a hitem?

Szavakat várok s nem az érzelem
apró gyöngyjeleit gyűjtögetem?
Bénít a félelem, hogy elvetem,
mi oly fontos, örök lenne nekem.

Fogynak a napok, nő a számadás
ereje, súlya s néha mérgező
önmagam meggyőzni már nincs erő.
Kell a léted, az összetartó váz.

Kell a hangod, a mosolyod s amit
a jellemed még bennem gazdagít.