2016

Kiáltanék, fogadjon be a táj,
fesse arcod kajla dombok fölé,
fel az égre, a mindenségre érj,
s le, barlangot rejtő homály
álarcaként gazdag kincsek közé,
mit felszínre hoz őrlő szenvedély.

Kiáltanék: vess magot kitörő
lombok évgyűrűit sorozva rá.
Rejtse alakod, hajad, hű szemed,
s életed fürössze a tóban növő
liliom. Csengettyűit hallaná
a szívedben gyűrűző szeretet.

Kiáltanék átfonva éjt s napot.
Fogadjon öröm, zaj, illatvihar,
mérjen a déli árnyék és a fény,
az éltető, megtartó hajnalok
féltő éje után napi zsivaj,
mit értek, érzek és megtöltök én.

A csend keserve testemre kacsok,
indák gyűrűit fojtva fonja.
Nincs mérvadó indok kiáltani.
Befogadom mit rám mérsz, hallgatok,
viselem, gyűjtöm érző halomba...
A virágnak legyen hol hajtani.