Leült mellém...

Leült mellém az est a kerti padra.
Szürke blúza még mindent nem takar.
A késő délutáni színek tarka
fénye ólálkodó sötétbe mar.
Rigók pásztázzák a lenyírt füvet.
Fekete testük ugrálva oson.
Hallgat a kert. A távoli nagy üreg
felém tart a bokros domboldalon.
Ülök, várom az éjt, a csillagok
nászát, hullását. Nem választgatok.
Megtalált éned újra felragyog
a kerti padon, hol helyet adok.
Szólok hozzád. A hang felesleges;
Veled a némaság is beszédes lesz.