Jelenlegi hely
Láttam az utolsó lobbanást?
Viharok verte számkivetést,
gyönyörű lángot, láng táncát,
tánc gyönyörét, gyönyör tétováját,
tűzön vedlő megsemmisülést,
kialvó akaratot, csontmaró
fájdalom vezeklő zsoltárát,
a féltékenység megváltását
rózsák tüskéire a szíved körül,
mitől szabadulni nem enged,
sem levetni, temetni,
zokogni, szabadulni a testből
egyetlen szerelmed.
Elégetted a szerelem gyönyörét.
Leheletnyi emlékek ülnek
a széken, a heverőn, az asztalon,
s a felhők gomolygásába űzted
ígéretek őszinteségét.
Leégett mécses csonkját
láng-meleggel élesztgetem.
A maradék szétfolyt cseppkő-viaszt
hívom, álljon össze
közelítő szoktatással.
Lobbantson kicsi fényt
tánccal, hajladozással, örömmel,
s ha borzongat, kezed melege
az utolsó hőt megkösse
hideg kezemen.
A mécses végig ég?
Nem akarom tudomásul venni
a fénykép valósághű mását,
a szem tükörvallomását.
Nem ég tovább!
Újragyúrhatatlan s üres,
nincs benne töltő kanóc...
Szívgyufám agyam égeti,
mert végigfut a láng;
marad a váz, mi belül
őriz minden elizzott napot,
s érintésemre visszamenekül
a régi meleg, az egy és örök,
amit menedéknek ő hagyott.