Jelenlegi hely
1183-ban lll. Béla király és néhány, a környéken földdel rendelkező tulajdonos, földet adományozott a letelepedő cisztereknek. Ezek a területek elsősorban a Rába árterületére és az erdőkre vonatkoztak. Nem terjedt ki az adományozás azokra a területekre, amelyeket már hasznosítottak, és elsősorban a hajdani római út mentén terültek el, így Szentkereszttől (Heiligenkreuz) Németújvárig (Güssing), illetve Rábafüzestől Gasztonyig.
Rábafüzes nem volt ciszterci birtok. Orbán pápa sem említi az 1187-es kiváltságlevelében. A falu nevét a Rába folyó mentén a település határában elterülő nagy füzes területről kapta. Első említése 1221-ből származik, amikor Chepanus bán fia, István belépett a ciszterci rendbe és a füzesi vagyonát is bevitte oda. IV. Béla és V. István birtokadományai között szerepelt Füzes - Fidisch néven. Rábafüzes a Grác-Székesfehérvár útvonalon fontos határátkelőhely volt. Az országút a falun át vezetett. A Római Birodalom csapatai i.e. 12-8 között többször elfoglalták Pannónia földjét. Az út mellett római sírokat tárt fel a gimnázium két tanára, ahol értékes leletekre bukkantak, majdnem száz évvel ezelőtt.
A falunak mindig több tulajdonosa volt. A 16. században a Batthyány és a Saller család, később Rosti Miklós, majd az Erdődy család. A falu lakóinak jelentős része egészen az 1946-os kitelepítésekig, német anyanyelvű volt.
Állattenyésztésből és földművelésből éltek. Sok almát termesztettek. Az 1600-as években jelentős szőlőültetvények voltak, de nem minden évben hoztak nyereséget. A birtokosok között találunk szentgotthárdi, jakabházi, rönöki, gödörházi és keresztesi szőlőtulajdonost is. Az 1900-as évekre a szőlőültetvények eltűntek, helyüket legelők foglalták el. Sok kárt okozott a falu lakóinak a Lapincs és a Rába folyók áradása, és időnként a katonaság átvonulása.
1610-ben 105 adózó volt a faluban és 210 gyerek. 1787-ben 725 lakos élt, 1828-ban 791, többnyire német anyanyelvűek. Vallási megosztásban: 483 katolikus és 308 evangélikus. 1900-ban 1470 volt a lakók száma, közülük 1447 német és 23 magyar. 1941-ben a faluban 1213-an éltek; 139 magyar, német pedig 1070 és lakott még 4 vend is. 1960-ra a lakosság száma 571-re zsugorodott.
1938-ban a németek megalakították a Magyarországi Németek Szövetségét és 1941-ben iskolát is indítottak, amely 1945 tavaszáig működött. 1946-ban 622 német anyanyelvűt kitelepítettek, helyükbe részben magyarok kerültek. A lakosság nemzetiségi aránya megfordult. 1949-ben a 910 lakosból 846 magyar volt.
Kovacsics József írása szerint 1-1 osztályos iskolája volt a falunak 1911-től. Egy római katolikus és egy evangélikus. Vakarcs Kálmán leírása szerint először a két felekezetnek egy közös kápolnája volt, amely szétválás után a katolikusoké lett. Az evangélikusok az iskolájukhoz tornyot építettek 1922-ben. 1930-ban új evangélikus iskola épült és vele tanítói lakás is. A katolikusok iskolája és tanítói lakása 1932-ben készült el. Az evangélikusok 1923-tól a szentgotthárdi egyházhoz kerültek. A katolikusok 1937-től a szentgotthárdi esperesi körzethez csatlakoztak. Az iskolákat 1945 után körzetesítették, ahová a rönöki felsőtagozatos diákok is jártak. 2008-ban a Dankovics házaspár, majd Cseri Lászlóné vezetésével gyűjtött anyagokból német helytörténeti múzeumot nyitottak.
Az 1950-es évek elején Szentgotthárdról új nyomvonalú út épült Rábafüzes felé a régi temetőn át. 1972-ben a gimnázium keleti oldalán készült el az új út, új híddal, amely a forgalmat az 1939-ben épült Füzesi útra terelte.
1970 július 1-től közös tanács lett Szentgotthárddal. 1983-ban a falu Szentgotthárd város része lett.
Forrás:
Kovacsics József:Szülőfalum Vasszentmihály és környéke. Budapest, 2000
Vakarcs Kálmán: A Szentgotthárd-muraszombati járás ismertetése. Szombathely, 1941
Kiss Mária: Gazdasági-társadalmi és politikai viszonyok 1918 és 1945 között. Monográfia. Szombathely, 1981