Jelenlegi hely
A rozsdafarkú és a macska
Nem a kertem bokros mélyén,
nagy gyümölcsfám ága szélén,
hanem a ház üregében,
a gerenda végén mélyen,
rozsdafarkú költött szépen.
Suttyom csendben, hogy a macska
forgó füle meg ne hallja,
fogott lepkét, pókot, legyet,
négy fiának épp eleget,
s hordta sűrűn, egyre többet.
Úgy ám, de a macska szeme
felfedezte és a beste
körmét fente, fogát verte
reggel, délben, estelente,
egyre csak a macskát leste.
Mit sem tudva a kisfiak,
hallatták nagy hangjukat.
Meglátva a szülők röptét,
csőrük tátva vártak szöcskét
s minden féle finom csörgét.
Kint a kertben zengett ének,
jó kedve volt a cinegének,
rigó-trillák, csacsogások
csízek, csuszkák, cankók s mások
dalolták a boldogságot.
Négy hét telt el s fiókák
méricskélték szárnyuk hosszát.
Apjuk szemben az almafán:
fid, csak-csak-csak hívó hangján
biztatott már reggel korán.
Hej, a macska lesben állva,
hány hete e napot várta.
Lapult, kúszott, nyúlott hosszan,
mellső lábán körme koppan,
lecsaphasson azon-nyomban.
Többet ésszel macska észnél,
rozsdafarkú lármáz, vészt mér:
-Jaj a lábam, jaj a szárnyam,
megsérültem!- Kitaláltan
földre huppant puhán, lágyan.
Sántít, csapdos, ám a macska
lecsapna a jó falatra,
de az okos rozsdafarkú
tovább ugrik /félre a bú,
nem lesz ebből madár-ragu./
Rozsdafarkúm átvergődve
dróthálón a szomszéd kertbe,
tovább sántít s újra csapdos:
-Gyere macska, gyere harcos,
víg legyél és ne haragos!
Ezalatt a madármama
négy fiának, az almafa
magas ága lett tanyája.
A fiókák apjuk látva
lenevettek a macskára.
Mikor a kert vége termett,
felröppent a látszatbeteg.
Szállt, fel messze, hol a kicsik
várták a friss légy-reggelit.
Bizony, itt a macska veszít.