Szállok

Fel-fel, feljebb. A házak törpülő
bolyát színfolttá köpüli a fény,
eleggyé szelidűl a megszűnő
egyéniség. eggyé töpped a lény
a tárggyal, folyó a hiddal, mozgás
a lassulással. Lepkeraj, madár,
repülő, űrhajó elmaradt, más
nincs már felettem, csak a csillag-ár.
Szétoszlok a semmibe, részeim
a porladó, kozmikus szülés
köráramába szórják génjeim.
Fékezek, nem állhatok meg,
az elmúlás túl meredek.