Számvetés

    Szánvetés

A pubertás kor az első jele.
A mosoly grátisz csillogásba dőlt.
Haj, arc, szem, orr nem tett ellene,
a test, az alak nem kreált malőrt.

A valóság eszmény békéje lett,
imába jajdult fohász csengetett,
tarolt, hengerelt, sírt vagy nevetett,
felizzott a világ, ha észre vett.

Nem véltem csók erejét: ajak a
száj, légzésre, szóra készült, piros
nyílás, hol eltűnik a jó falat.

A test erő forrása, a kínos
sugárzás, mitól falak omlanak,
s ott maradhatok a romok alatt.

    2
Évek tűzzománca hozta a fényt.
Az érintés pillanata kivált,
önálló csenddé érett s nem imaként
ujjam a kedves kezére ért.

Araszolva, ujjhegynyi útra tért,
Mount Everest magassági remény.
Csók-ajak lett a puszinak vélt
lehelet, a kamaszkor peremén.

Zsibongás jött, a testet átfutó
erek és nedvek labirintusán,
Ariadné fonalát áruló

biztató jelek lányos ritmusán.
Igen, a tűzzománc hozta a fényt,
az ikon arcú őrzött drága lényt.

          3
És sejtettem már, mit erék vele,
a szeretet hogy robban szerelem
mámorába, ahol a vágy édene
kecsegtet és az almát most nekem

kínálja az első nő gyönyörű
keze, a mindent megérinthető...
A kiűzetés érdek ösztönű
szöveg, legyintéssel kezelhető!

És tudtam, zsonglőr nyelvet takar
a lezárttá szégyenlő szem alatt
a száj, és hatása tűzlő pazar.

Éreztem, varázs-korbácsa szakad.
ahogy kezemet megvendégeli
melled és időtlenné teszi.

    4
Elnyelt! Kit bánt, ha éli a babért,
ha madárként száll. Szárnyat sejtetőn
az ég a párnájára hajlik: kacért
nem lát, angyal 'ki elébe jön.

Az ész hátrébb szorul, nem kell, Minek?
Az együttlét flórájú napokat
átszűrik a hasonlító nevek,
becéző gyöngyök, túlozva sokat:

s mégis igaz, édesen lázas út,
kiröppent szavak, melyek dallama
idő távolából eszünkbe jut.

Ott, akkor, vagy most, ha hív, csak maga
a tett, az érzés számonkérhető:
de az szent, tagadhatatlan erő.

    5
Test a testben érik, vágya örök.
Érzéki pózok kötődnek vele,
csiszolt, kiművelt, önző örömök
telítődnek: kéj idegrendszere...

Minden szabadul, vad ösztön sikong,
az önmagáért élt szex felvisít:
- Nyujtom én, de majd százszor nyújtsd viszont!
Felszabadítja teste terheit.

Még csók, még egy-két szó, mosdás és szia!
AZ elégült test fáradalmait
viszi. Másról kell gondolkodnia.

Jössz? Jövök! Ki tudja mikor szakít,
a testet megunva merre taszít?
Szerelem volt-e, ami elvakít?

    6
Két test jutalma,'mit egymásnak ad,
párba rögzült frigy-kötődés rügye.
Rutin fricskázza, szurdal, elakad,
de akkor is csak a kettőnk ügye.

Minden, mit férfi s nő egymásnak ad,
kívánva, adakozón és csúcsot
hódítón, amikor alig akad
levegő s a forróság túlzott,

a kiérlelt kéj megossza kufár
szándékát a tárult testek között...
Az idő permetnyi puha öle vár

pőrén, ahol a vágy alkut kötött
az új pelyhedző ölelés köré,
s  átment, mert a holnap is az övé.

    7
Mit az együttlét összeötvözött,
a szándék csírák magjába feszül.
Szótlan mozdulatokból a jövőt
kiérzem, féltékenység elkerül.

Nincs részvétlen pillantás közönye.
Az érintés sejlése kész adat.
A megérzett gondolat öröme
érlel ki boldog pillanatokat.

Mint tavaszban a színek bomlanak:
eltölt, lenyűgöz, vibrál, kezel,
s beérik minden féltett mozzanat.

amit a test csak akkor árul el,
ha a vágyott nász ölén a titok
befogadva osztódni indított.

    8
A fogantatás jutalma marad
a megmagyarázhatatlan öröm
és gyengédség, amit egymásnak ad
a két test, átlépve a gyönyörön.

Megszelidül s az adás kényszere
bővízű forrás szomjoltó lesz,
mit a tiszta érzékiség heve,
féltés, bábáskodás fűszerez.

Első apró rugás a hasfalon...
A rátett tenyér méri és az arc.
Karácsony áhitatú alkalom,

Érés csendű; várandósága harc,
készülődés, világra jövetel:
a mosolyra gyermeksírás felel.

     9
Van más teremtmény, látszatra idegen.
hívó, váró kéz, tekintet, merés,
ha az otthoni séma hidegen
kezel, s elkerül az elismerés.

A kamasz tűz rikácsol, bizonyít,
vagy akarhatna bizonyítani,
s lázas kutatás perzselni okít.
szeretkezést űzni, megtartani,

terjeszteni férfiúság jogát,
kijátszani morált, ős elveket,
túllihegve az egy-élés okát.

Keresni eszelősen, ki szeret?!
Sebeket szegezve érdemtelenül,
amíg a vágy fájva elcsendesül.

     10
A megtört test feladni képtelen.
Bókokba fecsérelt akaratot
duzzog, ital mámorít végtelen
estét, megpecsételve a napot.

A közöny karmait kerülgeti,
okot keres, vagy kreál ál-tizet.
A lenyugodottat tűzre veti,
s a lobbanásra ő kiált vizet.

Mellette topog, vár a szertelen
élet átkötője, hű asszonya,
mint érlelő látszólagos elem?

kit hús-vér nőnek magába fonva
fogadna a falka férfi sereg,
de vár, van s a maga módján szeret.

    11
Lázad hibát keresve ridegen,
mintha az élet megállítható
lenne a nekünk tetsző éveken,
s erőnk lehetne, fitt-mindenható.

Bőrünk feszes, nem tapadna ránc
a nyakra, tanúja válna az agy,
a szív, mely midig többet kiván,
mit tehetségünk végül harcra hagy.

Emlékek végveszéje lépre csal.
Ámulatba feszélyez a szemek
hívása. Kívánatos fiatal

nő minden porcikája élvezet...
mert hiúság fényű érdek-baba..
Észnek vagy a szívnek lesz igaza?

    12
A szapora kis jelek végtelen
sora megszűri a potenciát.
Elült viharok után fény terem
és árnyékba taszít minden hibát.

A könny a régmúlt diáit színes
képpé hívja, kéz kezet melegít.
Nem titok többé, hogy miből mi lesz,
erőt a vágy végül kitől merít?

Az érzelgős időérzékelés
tudatja, nincs visszafordítható:
fogy ami nől s a maradék kevés...

Fölösleges virtuskodás a szó,
elhasználódott a csont, szív, tüdő,
megszelidít az el nem kerülhető.

    13
Harcra ösztökélnek, fel, nem adom
az életösztön kútforrásait.
Ádáz ellenfelem a kor, nagyon
szívós, naponta létembe hasít...

De érintő vállad engem kísér.
Te, a szépség, a gyönyör egykori
tündérlaka. Kérded, mennyit ér
mindez, miként lettünk üres sztori,

a történet vagy kiművelt mese?
Nő vagy kedves, a jelen és jövő
kifogyhatatlan multunk érdeme.

Folytonos akarat hajt elszökő
álmok kulisszáit feledni még,
s kimondani az öregség nevét.

    14
Gyermek leszek, bitorló hatalom
késztet komótos útra játszani,
csoszogó járdám szürkén faggatom,
senki nem akar lépést tartani.

Miért? Kérdezem én is, mint unokám,
ha nem természetes úgy, aminek
lenni kellene, s tesszük ostobán,
ami árt, fáj és nem jó senkinek.

Szeret a csöppség, felnéz s guggolok
hozzá, a magasságot elszegem,
de ő is leguggol, néz rám, motyog.

Miért? Kérdi a miértre: nekem
a szemem könnytől elhomályosul.
Reménykedek: mindebből ő okul.

    15
A pubertás kor volt az első jele.
Évek tűzzománca hozta a fényt,
és sejtettem már, mit érek vele.
Elnyelt! Kit bánt, ha éli a babért!

Test a testben érik, vágya örök.
Két test jutalma, mit egymásnak ad,
mit az együttlét összeötvözött,
a fogantatás jutalma marad.

Van más teremtmény, látszat idegen.
a megtört test feladni képtelen,
lázad, hibát keresve ridegen.

A szapora kis jelek végtelen
harcra ösztökélnek; fel nem adom:
gyerek leszek, bitorló hatalom.