Tél

Tél

Mint anyám szitálta liszt, hull a hó
s megkel a piros tetőkön, a fák
ágain. Ölelkezve duzzadó
nagy hópárnák zizegő zsivaját
hallom a kertből. Fénylő jégcsapok
sorát kísérteni kezdi a szél.

Rátör a fehér a tájra, fagyott
fényes arcú. Egy rigó üldögél,
a fent maradt barna almát eszi.
Idilli kép. Itt bent a kis szoba
meleg fogságba zár, örömteli.
Csak nézek ki, mint félszeg ostoba.

A táj szépségét koldus cipeli,
csoszog, arcáról a hólét nyeli.