Szentgotthárd fejlődésének véleményem szerint három meghatározó része volt: a ciszterek időszaka, a gimnázium létesítése és a Hunyadi utcai gyárak telepítése.
A heiligenkreuzi ciszterek 1734-ben a szentgotthárdi apátság megszerzése után felépítették a kolostort, a templomot és jelentősen hozzájárultak a település fejlődéséhez, de a német nyelvet használták. Először 1776-ban született az a gondolat, hogy Szentgotthárd térségében szükséges lenne a gimnáziumi képzést elindítani, de ezt maguk a ciszterek elvetették. 1890 körül Szentgotthárdon a tanköteles fiatalok alig tíz százaléka beszélt magyarul. A magyarosodás csak az apátság Zirchez csatolásával, 1878-től indult el. A lakosság száma akkor másfél ezer volt. A megyében két gimnázium működött ekkor, Szombathelyen a premontrei és Kőszegen a bencés gimnázium.
A gimnázium megvalósítására dr. Vargha Gábor és dr. Lipp Ferenc tettek indítványt 1890-ben. A gimnázium létesítésével három járás képzési gondját kívánták megoldani. Németújvárhoz 51, Muraszombathoz 114, Szentgotthárdhoz 80 település tartozott. Egy év múlva gyűlést tartottak, ahol Szentgotthárd értelmiségének színe-java jelen volt. Intézőbizottságot hoztak létre Széll Kálmán elnökletével és Vargha Gábor titkárral. Szentgotthárd vállalta a gimnázium létesítését, felépítését és évi ezer Ft hozzájárulást a fenntartáshoz. Erre a miniszter engedélyezte 1893. szeptember elsejétől az l. osztály elindítását.
A tanítás a Széchenyi utcában kezdődött, az 1875-ben megépült óvodában, két tanteremben. Dr. Tóth Sándor igazgató tanított földrajzot és természetrajzot, Cseley József pedig rajzot és tornát. Az ő Szentgotthárdi csata c. festményét kiállították a Műcsarnokban. Az első évben 29 magyar, 25 német és 7 vend anyanyelvű tanuló iratkozott be. A tanulók olvasni is alig tudtak, 40 tanuló elbukott. Ekkor dr. Tóth Sándor sürgetni kezdte az elemi iskola bővítését, ami 1894-ben megvalósulhatott. Ettől fogva az elemi iskolából a 4. osztály elvégzése után biztosabb tudással rendelkező, magyarul beszélő tanulók jelentkeztek a gimnáziumba.
A település és a minisztérium megegyezése után Herczeg Zsigmond tervei alapján, az addigi faiskola helyén, 5149 négyzetméteres, a város által adományozott területen, egy grazi építész, Loetz Henrik 1895. március 19-én megtette az első kapavágást, és szeptemberben a felépített és berendezett gimnáziumban kezdődhetett el a tanítás. Az ünnepélyes avatás november 17-én volt. Az épület hangsúlyos választópárkánnyal, nyugodt ritmusú ablakaival természetes folytatója és lezárója a térnek.
Az 1896/97-es tanévben 4 osztály működött öt tanárral és három hitoktatóval. A tanulók összlétszáma 119 volt. 1896-tól a gimnázium igazgatója Kutrucz Rezső lett. Vezetése alatt indult fejlődésnek az iskola. Segélyegyletet is létrehoztak, amelybe Vajda Ödön zirci apát 2000 Ft-ot, Vargha Gábor 700 Ft-ot, dr Gergits Fábián ügyvéd 500 Ft-ot és Friedländer Sándor rabbi 400 Ft-ot fizetett be.
A gimnázium indulásakor 4 évfolyamos „algimnázium” volt, érettségit nem tehettek a tanulók. Emiatt a létszám csökkenni kezdett, ezért a település vezetése saját költségére 8 évfolyamos „főgimnáziummá” bővítette. Az első érettségi vizsga 1906. június 26-án és 27-én zajlott. Az 1907/08-as tanévtől már "Szentgotthárd magyar királyi állami főgimnázium" lett a neve.
A diákok előrehaladása érdekében Szentgotthárd jelentősebb polgárai összefogtak, sokan segítettek kosztolással, önkéntes adományokkal, ruha ajándékozásával a szegényebb tanulóknak. A ciszterek több diák részére biztosítottak egész napos kosztolást a rendház konyháján. Dr. Vargha Gábor és felesége, Desits Valéria, fiuk halála után 700 koronát adományoztak a szegényebb sorsú gyerekek taníttatására. Ennek elismerésére a 2013-as tanévnyitón emléktáblát avattak a régi főbejárat folyosóján.
1912-től 1935-ig Mathiasz Artúr volt az intézmény igazgatója. Pedagógiai működése mellett jelentős volt a társadalmi tevékenysége. Példamutatóan, hírnevet szerezve vezette a gimnáziumot. Közben megszervezte a fúvószenekart, az Olvasóegyletet, Dalosegyletet és 14 évig szerkesztette a Szent-Gotthárd című lapot.
Az I. világháború felborította az iskola rendjét. 1914-ben katonai kórháznak rendezték be, majd a sebesültek növekvő száma miatt az óvoda és az elemi iskola is kórház lett. A gimnáziumot a népiskola, az izraelita elemi iskola, délután pedig az ipari tanoncok képzése foglalta le. A tanulók katonai behívója miatt 1917/18-as évben például ötször kellett érettségiztetni. 1918/19-ben tanárokat is elvittek katonának, másokat ide helyeztek tanítani az elcsatolt területekről, akiknek lakás- és egyéb gondjait is meg kellett oldani. A háborúból jórészt betegen érkeztek vissza a tanárok. A lányok az 1913/14-es tanévtől már látogathatták a tanórákat, addig csak magántanulók lehettek.
Az 1924-es tanévtől reálgimnáziumi tanterv szerint folyt az oktatás. A 30-as években a gimnázium is bekapcsolódott az iskolaszanatóriumi munkába.
Szentgotthárd ostromakor 1945-ben a gimnázium tetőszerkezete három gránáttól, és a légnyomástól erősen megsérült. Az iskolaszanatórium betegei beköltöztek a gimnáziumba, mert a szanatórium épületében hadikórházat rendeztek be. A front elvonulása után gyorsan visszatért az élet az iskolába. Április 16-án már tanítás volt, a 323 tanulóból 193-an kaptak bizonyítványt, a tanév végén Mathiasz Artúr igazgató elnökletével érettségi vizsgák folytak.
1946-tól a gimnázium bekapcsolódott a felnőttoktatásba, ennek első kerete volt a Dolgozók Gimnáziuma. 1947-ben az iskola felvette Vörösmarty Mihály nevét. 1945-50 között a létszám csökkent, majd erősen emelkedett. 1952-től Hodászi Ede lett a gimnázium igazgatója, és 21 évig vezette azt. 1949-től lehetővé vált, hogy az Iskolaszanatórium diákjai érettségit tegyenek a gimnáziumban. 1954-ben bővítették az iskola udvarát. 1956-ban a disszidálások miatt a tanári kar és a diáklétszám is erősen lecsökkent. 1958-tól a gyakorlati képzés keretében a Kaszagyárban, a Selyemgyárban és az Állami Gazdaságban folyt a politechnikai oktatás. 1970-ben felépült a tornaterem. Az 1974/75-ös tanévtől nyelvi tagozatos oktatás indult német és orosz nyelvből. 1989/90-es tanévtől megszűnt az orosz nyelv kötelező tanítása, helyét fokozatosan az olasz, a szlovén és az angol nyelv vette át. Az 1991/92-es tanévben kísérleti jelleggel elindították a nyolcosztályos tanítást. A jubileumi 1993/94-es tanévben felújították a régi iskolaépületet, bevezették a központi fűtést, majd elkészült a gimnázium új épületszárnya és tornaterme, amelynek átadása 1997. augusztus 28-án volt. 2005-től, a SZOI megalakulásától az integrált iskola tagintézményeként működik.
A gimnázium lehetőséget biztosít a helybeli tanulók számára, hogy érettségit tegyenek, felkészüljenek a felsőfokú tanulmányokra. ECL Nyelvvizsgaközpontjában számos diák szerez közép- vagy felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt német és angol nyelvből. A tanárok és diákok aktív szereplői a város kulturális életének.
A gimnázium igazgatói voltak:
Dr. Tóth Sándor 1893 – 1895
Gaál Lajos 1896
Kutrucz Rezső 1897 – 1912
Mathiasz (Marót) Artúr 1912 - 1935 (előtte 1900-tól tanár)
Horváth Béla 1935 – 1943
Dr. Bartos Imre 1944 – 1946
Németh Dezső 1946 – 1948
Fóti Ferenc 1948 – 1950
Kosztra Pál 1950 – 1952
Hodászi Ede 1952 – 1973
Szabó László 1973 – 1980
Schreiner Vilmosné 1981 - 1993 (Ő volt a megyében az első igazgatónő)
Ernst József 1995 – 2000
Enzsel István 2000 – 2005 VMG, 2005-2006 SZOI
Pénzes Tibor 2006 - 2011 SZOI
Balogh Éva 2005 – 2011 VMG, 2011 – SZOI,
Karácsonyi Ágnes 2012 - 2013 VMG
Medgyes Szilvia 2013 - 2014 VMG
Balogh Éva 2014 – SZOI és VMG