Az óragyár története

   A Hunyady utca előkertes házainak sorában középen áll az óragyár. 1896 január huszadikán 500 koronás részvényeket bocsátottak ki, majd a szombathelyi törvényszéken, mint cégbíróságon, bejegyezték az Első Magyar Óragyár Részvénytársaság Szentgotthárd, elnevezésű üzemet, hétszázezer korona értékben. Egy svájci óragyár teljes felszerelését megvették 250 ezer frank becsértékben július elsején. Felallításával megbízták Aeby Alfréd és Bellenot Artur svájci gyárosokat. Gyárvezető lett Aeby Alfréd és Schlesinger Rafael. Az apátság ennek hírére felemelte a telek árát, de végül elfogadták és Lang Ignáz szombathelyi vállalkozó kapta meg az építési megbízást. Április elsején volt az alapkőletétel, 27-én már álltak az alapfalak. Augusztus 30-án termelésre készen állt a gyár.  

Június közepén 70 fő érkezett Svájcból az óragyárba. Augusztus 2-án megérkeztek az első gépek a gyárba. Saját áramforrást építettek. Harminc magyar dolgozót alkalmaztak, a kézügyesség volt a döntő szempont.
   A gyár indulásától kezdve tőkehiánnyal küszködött. A gyártott zsebórák eredeti kakas-jelet, tipusjelet, majd később ezt kiegészítve, "Szt Gotthárd" jelet alkalmaztak. Az óráknak azonban nem volt keletjük. A svájci óragyárak Órás- és Vésnökipari Szakmunkások Szövetsége alkalmazotti bojkottot hirdetett a szentgotthárdi gyárral szemben. 1899-ben csődbe jutott a gyár. Ekkor a bécsi székhelyű Kohn Fülöp óra-nagykereskedő megvásárolta az üzemet. Jó érzékkel Anker néven hozta forgalomba az órákat, és a svájci bojkottálókkal is megegyezett. A gyár neve: Első magyar óragyár lett. A termelés jó ütemben beindult.

   1903 februárjában sztrájkolni kezdett magasabb bérekért 25 munkás. Elbocsátották őket. A létszám 76 főre csökkent, köztük több ügyes kezű gyermekkel. Naponta 120 darab különféle órát gyártottak. Romániában, Bulgáriában, Törökországban, Máltán és Görögországban értékesítették azokat.
    1904-ben leégett a gyár, amit három év múlva államsegéllyel újjáépítettek. Kohn Fülöp vezetésével 1908-ban indult újra a termelés, most már Nemzeti Óragyár néven. Svájci és amerikai gépeken dolgoztak. Öt teremben gyártottak sorozatban. A gyártás első helységében az ezüst és fémtokot gyártották. A következő három teremben az órák finom alkatrészei készültek. A negyedik és ötödik teremben folyt az összeszerelés.. Egy 1910-es újságcikk szerint 270 automatikus gép,320 munkással gyártott háromezer darabot heti átlagban. 80 tanoncot is alkalmaztak. Az erőátvitelt és a viláágítást  saját áramteleppel oldották meg. Ötven lóerős motor és tízenkét lóerős világítási dinamó működött. A gyár abban az évben 280 ezer darab zsebóra gyártását tervezte.

   1912-ben Gyanafalván fióküzemet létesítettek harminc munkással. Ez az időszak volt a gyár fénypontja. Dolgozóik közül Hülle Katalin és Edelsohn Leó Megalapították az uránia filmszínházat. A l. Világháborúba a gyár dolgozóiból sokat besoroztak, köztük a külföldi véndégmunkásokat is, és sokan nem tértek vissza. 1919-ben 176 dolgozója volt a gyárnak. A trianoni békeszerződés következtében a dolgozók 35 %-a az elcsatolt területekre került, köztük a 17 mesterből nyolcan. A gyanafalvai fióküzem is elveszett. Ezt követően a termelés volumene többé nem érte el a Világháború előtti termelési értékeket.
   1925-ben a gyár befejezte az óragyártást Szentgotthárdon. Bécsbe költözött, a gépeket és az iratokat elszállították. Az idetelepült vendégmunkások is követték a gyárat családostól. Az itt maradt épületet a szentgotthárdi kereskedők használták raktározásra 1929-ig. Ettől kezdve a gyár épületeiben gyógyító lellegű tevékenység kezdődött.
                                                   * * *
   1929-ben az óragyár eladásra került. Dr. Frühwald István orvos, aki 1924-től 1949-ig élt és dolgozott Szentgotthárdon, és üzemorvosa  volt a kasza,- dohány,-és selyemgyáraknak, kezdeményezte, hogy az óragyárban létesítsenek iskolaszanatóriumot. Az Alpok lábánál elterülő, de két gyár közé épült óragyár területét fákkal ültették be, parkokat hoztak létre, és már a megvételévében 1929-ben nyolcvan ággyal megnyílt a szanatórium. A gyári épületeket jelentősen átalakították. A 6-10 éves gyerekek részére önálló általános iskola létesült. A gimnáziumi tanulók pedig a község gimnáziumi létzámához tartoztak, részben önálló, részben közös óraadó tanárokkal. 1930-ban megalakították a Magyar Iskolaszanatóriumi Egyesületet, és az év júniusában hivatalosan is átadták az intézményt. A hat holdas területen teniszpálya és szánkázási lehetőség volt. Saját artézikútról táplálták a fürdőmedencét a gyógyításhoz. A beteg gyerekek ápolása, gyógyítása korszerű körülmények között, állandó fejlesztések mellett, jó nevű orvosk által történt, mint dr. Müller Vilmos, dr. Kovács Medárd, majd a ll. Világháború után dr. Lakatos Károly és dr. Farkas Ferenc.
   1944-ben a háború közeledtével az Iskolaszanatóriumot átalakították korházzá. Martonvásárhelyről és Budapestről is idtelepítették a kórházakat és a bennük ápolt 1348 háborús sebesültet. December 11-én a katonai vonatszerelvény  Máriaújfalu és Szentgotthárd közötti megtámadását követően,  szükségessé vált a selyemgyár irodaépületében az emeleti rész kórházzá átszervezése. A hadikórházban 131-en haltak meg. Az utolsó katona 1945 júniusában hunyt el tbc-ben.
   A hadikorház felszámolását követően a diákok visszaköltöztek. A háborús károkat 1947-ben felszámolták. Ekkor négy osztályos gimnáziumot szerveztek, és az érettségi vizsgát az Iskolaszanatóriumban letehették a végzős diákok.  1949-től állami kezelésbe került a szanatórium és Állami Gyermek Tüdőbeteg Gyógyintézet néven működött. 1952-től a szanatórium gimnáziumi vezetését Hodászi Ede vette át. Ő lehetővé tette, hogy a végzős diákok a gimnáziumban érettségizzenek. 1953-tól iparitanulók is felvettek az intézetbe, ott történt a gyakorlati képzésük szakoktatók segítségével. 1962-66 között mezőgazdasági szak munkásképző iskolával is bővült az oktatási lehetőség. A gyógykezelésekhez az intézmény megkapta a legkorszerűbb berendezéseket, gyógyszeres kezeléseket.  A gyerekek állandó orvosi ellenőrzés mellett kapcsolódhattak be a rendszeres tanításba.
   A gondos ápolás és gyógyítás eredményeként fogyni kezdett a fiatal tbc-s betegek létszáma, ezért 1964-től a környék felnőtt tbc-s betegeit is gyógyítani kezdték, harminc férőhelyen. 1969-re elfogytak a fiatalok, megszűnt Szentgotthárdon az Iskolaszanatórium. Az intézmény utókezeléses gyógyításra rendezkedett be. Vas Megyei Tanács Általános Rehabilitációs Korháza néven működött tovább.
   A dohánygyárból átadott gondnoki lakás épületét összeépítették az óragyár régi szárnyával. Alul tüdőgondozó részleget rendeztek be, az emelet a szanatórium része lett. A tüdőgondozó részleg idővel átkerült a megszűnt szülőotthon helyére, a város rendelőintézetébe. Helyére a rehabilitációs kezelésekhez szükséges részlegek lettek kialakítva.
   Ma a megyei Markusovszky kórház része a szentgotthárdi egykori Iskolaszanatórium.